Felsőházi irományok, 1939. V. kötet • 219-320., V-VII. sz.
Irományszámok - 1939-279
374 279. szám. Ajándék tiltott követelése és elfogadása. A4. §-hoz. Mai jogunk szerint a nem kötelességszegésre csábítás végett adott vagy ígért előnyt elfogadó közhivatalnok — éppúgy, mint az, aki ilyen előnyt követel vagy vissza nem utasít — a Btk. 465. §-a első bekezdésének első tétele értelmében egy évig terjedhető fogházzal, a bíró, vizsgálóbíró, esküdtszéki tag öt évig terjedhető fegyházzal (Btk. 468. §.), — az 1915 : XIX. t.-c. 9. § ~ a es az 1939 : II. t.-c. 191. §-a által érintett körben pedig minden közhivatalnok hat hónaptól öt évig terjedhető fogházzal büntetendő (1915 : XIX. t.-c. 9. §-ának első tétele.). A javaslat 4. §-a elsősorban is különválasztja az előny követelésének és elfogadásának eseteit. Azt, aki közszolgálati működésével kapcsolatban egyéni követelést támaszt, magánérdeket érvényesít^ csak az mentheti, ha jogszabály vagy hatósági rendelkezés kifejezetten feljogosítja díjak közvetlen beszedésére vagy bizonyos szolgáltatások igénybevételére, Minden más esetben a közönség az ilyenféle követelőzést a közhivatali állással visszaélésnek érzi, ezért helyénvaló azt a közszolgálat tisztasága érdekében nemcsak megtiltani, hanem a tilalomhoz büntetőjogi következményeket is fűzni. Ezen az sem változtathat, ha a követelt előny módja és mértéke nem tűnik fel alkalmasnak arra, hogy a közhivatalnok működését lényegesen befolyásolhassa. Az »elfogadás« tekintetében viszont ugyanazok állanak, mint amelyeket a 3. §-nál az előny nyújtójának szempontjából kifejtettem. Nem lenne helyes bárminő előny elfogadását válogatás nélkül büntetés alá helyezni, ebben az esetben a kivételek egész sorát kellene a Btk. 466. §. példájára és azon túlmenően felsorolni. A hivatali viszonyt rendező jogszabályok e tekintetben távol vannak a teljességtől és nem lehet bennük a részletekben is eligazító utasításokat találni. Sőt, ha a közhivatali viszony szempontjából kétségkívül meg nem engedettnek kell is tekinteni bizonyos előny elfogadását, ebből még nem következik, hogy szükséges és kívánatos az esetnek a bűnvádi üldözés útjára terelése ; esetleg fegyelmi eljárás útján kielégítően lehet a közhivatalnokot hivatása követelményeihez való alkalmazkodásra kényszeríteni. A javaslat felfogásához képest a büntetőjogi bűnösség határvonalát az a közhivatalnok lépi át, aki olyan előnyt fogad el, amely hivatali vagy szolgálati működését a közérdek kárára befolyásolhatja. Ez a fogalom a 3. §-nál már közelebbi kifejtést nyert, egyébként erkölcsi értékeléseknek tág teret enged. Az ilyenszerű juttatás kétségkívül már veszélyeztetheti a közhivatali működés pártatlanságát, elfogulatlanságát, tehát érdemi helyességét is. Arra való tekintettel, hogy a 3. §. a közhivatalnok megajándékozásának közvetett, azaz olyanképpen való véghezvitelét is tiltja és bünteti, amidőn a közhivatalnokra tekintettel, hozzá bármely okból közelálló személyt részesítenek »előnyben«, a 4. §. a közhivatalnok vétségének egyik módozataként felsorolja a közhivatalnok egyetértését azzal, aki az előnyt átveszi. Az a követelmény, hogy az előnynek ilyen esetben is alkalmasnak kell lennie a közhivatalnok közérdekellenesen káros befolyásolására, arra céloz, hogy az elfogadó a közhivatalnokkal olyan érzelmi vagy érdekközösségi kapcsolatban álljon, hogy az előnynyújtás az utóbbit is lekötelezze. A 2. §-nál felhozott okokból a 4. §. harmadik bekezdése — éppúgy, mint a 2. §. második bekezdésének 1. pontja — magasabb büntetési tételt állapít meg a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott közhivatalnokokra s ezek között a bírákra s a vádhatóságok tagjaira, ha a §. büntető rendelkezése ellen vétenek.
