Felsőházi irományok, 1939. V. kötet • 219-320., V-VII. sz.
Irományszámok - 1939-279
37Ö 279. szám. szerint általában egy évig, — ha bíróval, vizsgálóbíróval, esküdtszéki taggal szemben követik el, öt évig terjedhető fogház. Figyelmet érdemel azonban, hogy a Kúria büntető jogegységi tanácsának 35. számú döntvénye szerint, ha a közhivatalnok a jutalmat vagy az ajándékot elfogadja, illetve az ez iránt tett ígéretet nem utasítja vissza, a kívülálló nem a Btk. 470. §-a alapján, hanem a közhivatalnok felbujtójaként vagy bűnsegédeként büntetendő. Az 1915 : XIX. t.-c. 10. §-ának első bekezdése arra az esetre, ha az idézett törvénycikk 7. §-a első bekezdése alá eső • kötelesség csorbítatlansága van veszélyeztetve, öt évig terjedhető börtönt állapít meg. Ezt az utóbbi rendelkezést az 1939 : II. t.-c. 191. §-a akként egészíti ki, hogy az 1915 : XIX. t.-c. 7. §-ában említett hivatali kötelességekkel egy tekintet alá helyezi a közhivatalnokot a hadkötelesek, valamint a honvédelmi munkakötelezettség és a személyes légvédelmi kötelezettség alatt álló személyek, úgyszintén a dologi honvédelmi szolgáltatások nyilvántartása, ellenőrzése és igénybevétele, továbbá a lakosság ellátása vagy segélyezése körül terhelő kötelezettségeket is. A §. az »aktív« vesztegetést bűntetté nyilvánítja s arra egységesen öt évig terjedhető börtönt rendel főbüntetésül. Ez a széles büntetési keret módot nyújt a bírónak arra, hogy az eset jelentőségét kellően értékelje s különösen annak a kötelességszegésnek súlyát és következményeit is nnérlegre tegye, amelyre a vesztegetés vezetett vagy vezethetett. A büntetés kiszabásánál az is mérlegelés tárgya lehet, hogy az adott esetben a vesztegető valóban a kezdeményező, a csábító fél volt-e vagy éppen ellenkezőleg, csupán gyengeségből engedett a kapzsi közhivatalnok részéről jövő kísértésnek. b) A közhivat'alnok büntetése. A 2. §-hoz. A 2. §. önállóan határozza meg azokat az elkövetési módozatokat, amelyekkel a megvesztegethető közhivatalnok a törvény ellen vét. A Btk. 465. §-a szerint ilyen cselekmény : a követelés, az elfogadás és az ígéret vissza nem utasítása. A §. az elkövetési cselekedet meghatározásánál abból indul ki, hogy a 2. §. fcényálladékát világosan el kell határolni a 4. §-étól, azaz a passzív vesztegetést az ajándék tiltott elfogadásától ; azon az alapon, hogy a súlyosabb minősítést és büntetést a hivatalos kötelesség érdemi megsértésének veszélye okolja meg. Kétségkívül ez az eset áll fenn, ha a közhivatalnok az előny fejében nyíltan vállalkozik vagy ajánlkozik kötelességének megszegésére és az »ajánlkozás« esetében az sem tesz különbséget, ha a másik fél a felhívást visszautasítja. De ugyanilyen elbírálás alá tartozik az is, ha a közhivatalnok nem kockáztat meg határozott ajánlatot vagy ígéretet, hanem szó nélkül elfogad olyan előnyt, amelyről tudja, hogy azt adója vagy ígérője vesztegetés eszközének szánta. Az ügy ilyen lebonyolítása is rendszerint hallgatag megállapodást jelent, de ha a közhivatalnok azzal a belső fenntartással él is, hogy a díj vagy más előny átvétele ellenére is törvényesen fog eljárni, mégis a közhatalom hűtlen »letéteményesének mutatkozott, játszott a közhivatali erkölcs megromlásának veszélyével és a másik félben a közhivatali működés megvásárolhatásának meggyőződését keltette fel. Ezenfelül a törvényhozásnak azt az esetet is figyelembe kell vennie, ha a vesztegetési előnyt a közhivatalnok befolyásolása céljából harmadik személynek adják vagy ígérik. Ha erről a közhivatalnok tud és egy lépést sem tesz az ő hivatali kötelességét tárgyazó üzérkedés megakadályozására, alapot nyújt arra az észszerű feltevésre, hogy a másnak adott vagy ígért előnyből ő is részesedik, vagy legalább is az elfogadó előnyét a sajátjának érzi és cselekedeteiben ez által vezérelteti magát. Az »előny« a 2. §-ban is ugyanazt jelenti, mint az 1. §-ban. Felöleli tehát úgy