Felsőházi irományok, 1939. V. kötet • 219-320., V-VII. sz.

Irományszámok - 1939-220

6 220. szám. ben lehetővé teszik, a megszabott korlátozások megszegőivel szemben csupán kevésbbé hatásos eszközöket bocsátanak a kormány rendelkezésére, amennyiben az ilyen rendelkezések megszegését vagy kijátszását csak kihágássá lehet nyilvá­nítani. A közellátás biztosítása érdekében kibocsátott jogszabályok szankciójaként ezért mindeddig csupán a kihágási büntetés szerepelt. Ez a büntetőjogi védelem pedig a közellátás irányításával megbízott hatóságok tapasztalatai szerint elég­telennek mutatkozik. Bármily súlyos legyen ugyanis adott esetben a kihágás bün­tetése, tapasztalati tény, hogy az ilyen büntetésnek nincs olyan mérvű visszatartó ereje, mint amilyent a közérdek ebben a vonatkozásban szükségessé tesz. Az ország közellátásának és ezzel a nemzet ellenálló erejének, gazdasági és szociális rendjének és nem utolsó sorban honvédelme ütőerejének biztosításához fűződő első­rendű érdekek pedig parancsolóan megkövetelik, hogy a gazdasági természetű jogalkotásokat olyan büntetőjogi védelemmel lássuk el, amely az eddiginél hatályo­sabban biztosítja e nagyfontosságú rendelkezések céljának maradéktalan érvénye­sülését. A javaslát a fentieknek megfelelően részletesen meghatározza a közellátás sérelmére elkövethető cselekmények fogalmi körét és ezeket vétségnek nyilvánítja, feltéve, hogy azok a közellátás érdekét súlyosan veszélyeztetik. Ilyen cselekmé­nyek : jogszabályba ütköző eljárás a termelésnél, a termény vagy termék for­galombahozatalánál, felhasználásánál, valamint a készletnek a hatóság elől való eltitkolása vagy az igénybevétel elől való elvonása (1. §. 1—5. pontjai). A javaslat szerkezeténél fogva nemcsak a már jelenleg is hatályban lévő, hanem a jövőben szükségessé váló gazdasági korlátozások büntetőjogi védelmét is biztosítja. Erre a rendszerre azért van feltétlenül szükség, mert a termelési viszonyokat, a nemzet­közi helyzetet és ezekkel együtt a közellátás napról-napra változó szükségleteit nem lehet előrelátni, számolni kell tehát azzal, hogy a viszonyok kényszerítő ereje alatt esetleg még számos olyan korlátozó jogszabályra lesz szükség, amelyet ugyanolyan büntetőjogi védelemben kell részesíteni, mint a már meglévő, ilyen természetű rendelkezéseket. Különben sem szokatlan ez a tör vény szerkesztési mód a magyar törvényhozásban, mert a fizetési eszközökkel elkövetett vissza­élésekről szóló 1922 : XXVI. törvénycikk is ezt a rendszert követi, sőt pl. a Btk. 316. §-a is már előre vétséggé minősíti a jövőben kibocsátandó hatósági rendel­kezések megszegését. A közellátás sérelmére elkövetett cselekményeknek vétséggé — minősített esetben bűntetté — történő nyilvánítása következtében a közellátás érdekét súlyosan veszélyeztető cselekmények bírói hatáskörbe vonatván, a bonyolult tény­állású ügyeket teljes alapossággal lehet majd tisztázni s az ügy érdemét teljes szakszerűséggel tárgyalni. Végül fontos szempont, hogy a javaslat kifejezésre juttatja a magyar törvény­hozás határozott állásfoglalását a termelés közérdekű irányítása és az áruelosztás, valamint a fogyasztás terén érvényesítendő legmesszebbmenő takarékoskodás mel­lett, s kifejezője egyúttal annak a közösségi szellemnek, amelynek a magyar köz­életbe való átvitele a nemzeti jövő érdekében szükséges. A további rendelkezések során a javaslat a közellátás érdekeit veszélyeztető cselekményeket visszaesés vagy súlyosabb visszaélés esetében bűntetteknek nyil­vánítja (2. §.), majd külön rendelkezik a bűntettek esetében kiszabható mellék­büntetések (hivatalvesztés, politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése, vagyoni elégtétel) tekintetében (3. §.). A törvényjavaslatban meghatározott bűncselekmények esetében a bűnvádi eljárást a javaslat a gyors és szakszerű elbírálás érdekében az 1920 : XV. t.-c. 9. §-a alapján szervezett uzsorabíróság kizárólagos hatáskörébe utalja (4. §.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom