Felsőházi irományok, 1939. IV. kötet • 151-218., III-IV. sz.
Irományszámok - 1939-208
208. szám. 475 Az olajnak ez a rendkívüli gazdasági fontosságát már 3 évtizeddel ezelőtt felismerte a magyar kormányzat, amikor az 1911 : VI. törvénycikkel az olaj és a földgáz bányászatát kizárólagos állami jogosítványnak minősítette. E törvény megalkotásának az olajfogyasztás emelkedésén kívül jelentős indoka volt az is, hogy a hazánk területén folytatott olajkutatások nem vezettek kielégítő vagy legalább megnyugtató eredményre. Bár a Kárpátoknak a magyar medencétől elforduló északkeleti és délkeleti lejtői mentén a galíciai és román petróleumforrások bőségesen ontották az olajat, a magyar oldalon állami támogatással folytatott kutatások csak olaj nyomokra vezettek, hasznosítható mennyiségekre sehol sem bukkantak. A források jórésze a kezdetleges berendezkedés mellett nem hatolt 70—80 méternél mélyebbre, úgyhogy ezeket alig lehetett komoly kutatásnak minősíteni. Hiába bocsátott a kincstár az 1894 — 1903. években több mint 350.000 koronát támogatás formájában a tőkeszegény kezdő vállalatok rendelkezésére, a kísérletnek is alig minősíthető fúrások eredménye alig volt több a semminél. Érthető is volt, hiszen a munkálatokból hiányzott két igen lényeges kellék : a tudományos megalapozottság és a szervezettség. A költségesebb, megalapozott munka kockázatától pedig a magánvállalkozás már csak a folyton erősbödő amerikai verseny és a csekély fogyasztás miatt is idegenkedett. Böckh Hugóé, a Földtani Intézet akkori igazgatójáé az érdem oroszlánrésze, hogy az 1906. évtől kezdve az állam maga vette kezébe ezeknek a kutatásoknak irányítását s azok vezetésénél ekkortól kezdve az időközben óriási fejlődésen átment tudományos kutatások szabták meg az irányt. Az olajat, a földgázt kivették a szabad ásványok közül és a számbavehető területeket zárt kutatmányokként az államkincstár részére foglalták le. A jelentős kiadásokkal járó részletes kutatások kockázatáért azonban még ebben az időben sem voltak hajlandók a felelősséget vállalni. Erősebb lökést adott a kérdés megoldásának az a körülmény, hogy 1908-ban a Kissármás mellett a kálisókutatás érdekében lemélyített fúrásokból nagymennyiségű földgáz tört fel. Ennek és a többi kutatásnál elért — bár még inkább csak elméleti — eredménynek volt azután a következménye az 1911 : VI. t.-c, amely csak a régi magyar jog álláspontjára tért vissza akkor, amikor ezt a fontos bányászati ágazatot az állam kizárólagos jogának minősítette. Ennek a törvénynek a 4. §-a felhatalmazza a kormányzatot arra, hogy szükség esetén az olaj- és földgáz-kutatás és értékesítés jogát — a közérdek megfelelő védelme mellett — a magánvállalkozásra is átruházhassa. Az 1912. évben kötött első megállapodásokat kettészakította a világháború, amely az érintett területeket elszakította az anyaországtól. A világháború után adott első engedmény az alaptőke elértéktelenedése miatt mondott csődöt ; az 1931-ben a Magyar-Amerikai Olajipar R.-T.-gal kötött megállapodás eredményei a lispei petróleumkutak, amelyek ma már az ország olajszükségletének nagyrészét fedezik. Az iparügyi miniszter által most bemutatott megállapodás sem más, mint az említett törvényes felhatalmazás igénybevétele az ország egy másik területrészére a Wintershall R.-T. javára. Maga a megállapodás lényegében két szerződésből áll, amelyek közül az első a kizárólagos kutatás jogát biztosítja meghatározott területre és kötött időtartamra a vállalkozás részére azzal, hogy eredménye esetén a feltárt olaj vagy földgáz kiaknázását és értékesítését is igényelheti, ez az úgynevezett opciós szerződés. A második, az úgynevezett koncessziós szerződés, a kiaknázás és értékesítés részletes módozatait és feltételeit szabja meg. Ez a második szerződés az első 60*
