Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-63
82 63. szám. bejelentési kötelezettségnek csak kis mértékben tettek eleget, a rendeletnek üdvös hatása alig mutatkozott. A fertőző betegek kötelező bejelentésének az 1930. évben történt új szabályozása során (36.500/1930. N. M. M. számú rendelet) a nyilt tuberkulózis is azok közé a betegségek közé vétetett fel, amelyekben a bejelentés kötelező, ellenben nem szerepel a nyilt tuberkulózis a kijelentésre kötelezett betegségek között, minek következtében a lakásváltoztatás és halálozás körüli eljárás tekintetében továbbra is a korábbi külön rendelkezések maradtak érvényben. A törvényszakasz (2)—(5) bekezdése összefoglalóan rendezi a be- és kijelentés kérdését. A bejelentési kört a javaslat a nyilt tuberkulózis helyett a fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkórban szabja meg. Annak megállapítása mellett, hogy a jelentési kötelezettség kit terhel, a részletes szabályozás rendeleti útra tartatott fenn. A gümőkór elleni hathatós védekezés érdekében a bejelentések körül a sorozásoknál és leventekötelesek vizsgálatánál nyert adatok is fel fognak használtatni,. nemkülönben további hatósági gondoskodás tárgyai lesznek a betegségük miatt katonai szolgálatoól elbocsátott személyek is. A nyilvántartás vezetése a betegség elleni küzdelemnek egyik fontos tényezője, mely biztosítani hivatott, hogy a beteg a hatósági gondozás köréből magát ki ne vonhassa. A részletes szabályozás szintén rendeleti útra marad. Azok a súlyos jogkövetkezmények, amelyek a jelen javaslat (5. §.) értelmében a betegnek talált személyt érhetik, szükségessé teszik, hogy az orvosi megállapítás felülvizsgálásának lehetősége is biztosíttassék. Ennek szabályai rendeletben fognak megállapíttatni. A 3. §-hoz. E §. (1) bekezdése a gümőkóros megbetegedések tekintetében az általános jogelveknek megfelelően a titoktartás kötelességét rögzíti. Az orvosi titoktartás azonban arra szolgál, hogy a betegnek orvosához való bizalmát biztosítsa és a beteg jogos anyagi, erkölcsi és egyébirányú érdekeit megvédje. De semmi esetre sem szolgálhat arra, hogy fertőzőképes betegek az orvosi titoktartással visszaélve, illetve annak leple alatt büntetlenül közegészségellenes ténykedést fejthessenek ki. Ha tehát a beteg a kezeltetést elmulasztja vagy az orvosi előírást nem tartja be, közérdekű kötelességet teljesít az, aki erről a hatóságot, munkaadót vagy a fertőzés közvetlen veszélyének kitett más személyt értesíti, ezért a (2) bekezdés erre az esetre a titoktartási kötelességet feloldja. A (3) bekezdés feloldja a titoktartási kötelességet a biztosító intézetekkel, illetőleg szervekkel vonatkozásban az intézet, illetőleg szerv orvosaira nézve is. Indokolt azonban, hogy olyan személyek tekintetében, akik a beteggel közös háztartásban élnek s így a fertőzés veszélyének a legnagyobb mértékben ki vannak téve, az orvos titoktartási kötelessége arra az esetre se álljon fenn, ha a beteg egyébként rendesen kezelteti magát, illetőleg a kezelési szabályokat is betartja. E bekezdés ily értelemben rendelkezik. A honvédorvosok külön közlési kötelességét a törvénytervezet nem érinti. A 4. §-hoz. E §. a gümőkóros megbetegedések felkutatása érdekében szűrővizsgálatokat intézményesít. Elsősorban is a fiatalkorúak azok, akiknél a betegség korai felismerése s az idejében történő kezelésbe vétel a gyógyulásnak egyik legbiztosabb feltétele. Az (1) bekezdés szerint az óvodakötelezettség beálltával, valamint elemi iskolai tankötelezettség megkezdésével történnek szűrővizsgálatok, majd a tízéves korban, tehát a középiskolába beiratkozás időpontjában, valamint a tizenötéves korban, vagyis az elemi iskolai tankötelezettség befejeztével. A fiatalkorúak között a fertőzés továbbítására az egészségvédelmi szolgálat és a gyermekvédelem körében alkalmazottaknak (védőnőknek, gondozónőknek,
