Felsőházi irományok, 1939. II. kötet • 58-108. sz.
Irományszámok - 1939-63
90 63. szám. A 27. §-hoz. E §. a kényszervizsgálat tartását szabályozza. Figyelemmel az ezekhez fűződő súlyos jogkövetkezményekre, ennek elrendelését magának a közegészségügyi hatóságnak kellett fenntartani. Mindazokban az esetekben lehet helye, amikor az orvos a 26. §. alapján bejelentést tesz, valamint egyébként is, ha gyámi merül fel arra nézve, hogy valaki nemibetegségben szenved és gyógykezelését elhanyagolja vagy elmulasztja. Magát a vizsgálatot nem a hatóság foganatosítja, hanem erre a nemibetegségek elleni védekezés valamelyik szervét (35. §.) veszi igénybe. A vizsgálat eredményéről az elrendelő hatóságot is értesíteni kell. Az egészségügyi hatóság a kény szer vizsgálat elrendelésénél a legmesszebbmenő tapintatosságra és gondosságra van kötelezve, nehogy előfordulhasson, hiogy jóhírüket féltő egyének a hatósági eljárás által kárt szenvedjenek. Azokra az esetekre vonatkozólag, amikor valaki az elrendelt intézkedés teljesítését megtagadja s nem veti alá magát az orvosi vizsgálatnak, a törvénytervezet nem annyira büntetés kiszabását tartja fontosnak, mint a vizsgálatnak mindenáron, akár karhatalmi kényszer segítségével való végrehajtását. A közegészségügy szempontjából ugyanis a baj megállapítás és az azt követő alapos gyógykezelés hozhat csak eredményt. A 28. §-hoz. A kényszergyógykezelés lehetősége a 6. §-nál előadottakhoz képest a fertőző betegségeknél eddig is fennállott. Kétségtelen, hogy aki magát önként vagy hatósági felhívásra gyógykezeltetni nem hajlandó, azt elsősorban a köz érdekében kényszerkezelésnek kell alávetni. Míg eddig a kényszerkezelés zárt intézetben történhetett, a tervezet számol a rendelkezésre álló kórházi ágyak korlátolt számával s ezek magasabb költségeivel, ezért a fertőzőképességre gyanús esetekben a járóbetegkezelés formájában történő gyógyítást is lehetővé teszi. Fertőzőképes betegeket, különösen pedig az életmódjuk vagy foglalkozásuk alapján másokat veszélyeztető egyéneket viszont lehetőleg zárt intézetben kell elhelyezni. A kényszerkezelés elrendelése természetszerűleg a közegészségügyi hatóság hatáskörébe utaltatott. A 29. §-hoz. E §-ban foglaltak magyarázatául a 3. §-nál elmondottak szolgálnak. Azoknak köre azonban, akikkel szemben az orvos titoktartási kötelessége nem áll fenn, a nemibetegségek tekintetében szélesebb és a fertőzési lehetőségre tekintettel mindazokat magában foglalja, akiket a beteg közvetlenül veszélyeztethet. A 30. §-hoz. E §. (i) bekezdésében megjelölt eljárások az orvosi gyakorlat tekintetében irányadó szabályok szerint jelenleg is tilosak, megtorlásuk azonban csupán fegyelmi eljárás keretében történhetik. Figyelemmel a kérdésnek orvosetikai szempontból való jelentőségére, kívánatosnak mutatkozott a tilalmat a törvényben kifejezésre juttatni s ahhoz büntető joghatályt is fűzni. . Nem kívánatos az, hogy a beteg az orvos megkérdezése nélkül annak elkerülésével nemibetegségének gyógykezeléséhez nem orvos által ajánlott gyógyszereket használjon fel, mert azáltal egyrészt az orvos felügyelete alól vonja el magát a beteg, másrészről betegségének vagy betegsége állapotának esetleg meg nem felelő gyógyszert használ vagy azt meg nem felelő módon alkalmazza. A (2) bekezdés ennek lehetőségét kívánja kizárni. A 31. §-hoz. A csecsemő egészségét hivatott megóvni az (1) bekezdésnek rendelkezése, mely a dajkára nézve a nemibefegségtöl mentességnek igazolását kívánja meg. A (2) bekezdés — hasonlóan a 8. §. (2) bekezdéséhez — a tej testvériség mellett alkalmazott dajkát, illetőleg a dajka saját gyermekét védi a fertőzés lehetőségétől. ,
