Felsőházi irományok, 1935. IX. kötet • 367-414., VI-XV. sz.
Irományszámok - 1935-396
396. szám. 197 egy része is elegendő ; a törvényjavaslat ezzel az eshetőséggel is számol. Ebben az esetben természetesen az évfolyam idősebb tagjai — a korábbi hónapokban születettek — vétetnének az évfolyam fiatalabb része előtt igénybe. Az intézkedés egészen kivételes természete indokolja megtételének a minisztérium hatáskörébe utalását és az országgyűlésnek való bejelentését. Eltérés van még a múlt rendelkezéseivel szemben a §. (i) bekezdésében foglalt rendelkezésben. Eszerint ugyanis az, aki a honvédség kötelékéből szolgálatképtelenség miatt, még az állításköteles korban elbocsáttatott, mentesül az állítási kötelezettség teljesítése alól, míg a múltban az ily személyeknek az őket még terhelő állítási kötelezettségnek eleget kellett tenniök. Az új szabályozást az indokolja, hogy a honvédség felülvizsgálati szabályzata értelmében csak a katonai szolgálatra emberi számítás szerint végleg alkalmatlan személyek kerülhetnek elbocsátásra, ezeknek sorozásra való újbóli előállítása tehát céltalan volna. Természetes, hogy a háború idejére való igénybevétel lehetőségét a törvényjavaslat ezekkel szemben is fenntartja. Eltérés a régi véderőtörvényünk rendelkezéseitől még az itt tárgyalt §. (») bekezdésében foglalt az a rendelkezés is, amely a mulasztó és a hadkötelezettség alól való kibúvás gyanúja alatt álló hadkötelesekre nézve az állítási kötelezettség felső korhatárát a negyvennyolcadik életév betöltéséig terjeszti ki. A múltban ez a felső korhatár a harminchatodik életév volt és az a 12 évi összes szolgálati kötelezettségnek az állításköteles korral való egybevetéséből adódott. Miután a jelen törvényjavaslat az összes szolgálati kötelezettség időtartamát a múlttól eltérőleg a hatvanadik életév betöltéséig terjeszti ki, az állítási kötelezettség utólagos teljesítésére való közelezés időpontját is felülvizsgálat alá kellett venni. A mulasztók és a hadkötelezettség alól való kibúvás gyanúja alatt állók utólagos előállítására nem volna indokolt a negyvennyolcadik életévnél magasabb korhatárt a törvényben megszabni, mert hiszen az ennél idősebb korban lévők kiképzésére költséget fordítani már nem volna gazdaságos. Természetesen az illető az elkövetett mulasztás, illetve bűncselekmény miatt a negyvennyolcadik életév betöltése után is elnyeri büntetését. A §. (9) bekezdésben foglalt rendelkezés az 1912. évi véderőtörvényben ily kifejezett rendelkezés formájában nem foglalt helyet, hanem csak annak végrehajtási utasítása tartalmazta azt. A rendelkezés felvételét az indokolja, hogy a kérdés természeténél fogva törvényben való szabályozásra szorulónak látszik. A 21. §-hoz. Ebben a §-ban a szolgálati kötelezettség kerül szabályozásra. Ezzel a kérdéssel az általános indokolásban már kimerítően foglalkoztam úgy annak tartalma, mint tartama tekintetében. Ilyenformán itt csak a §. (4), (s), {10) és (11) bekezdés rendelkezéseivel kell még foglalkoznom. A (4) bekezdés a tényleges szolgálati kötelezettség idejének számítására vonatkozó rendelkezést tartalmazza. Tiszta s kételyt kizáró rendelkezést tartalmaz ez a bekezdés, mert a tényleges szolgálati idő számításának kezdő időpontjául azt a napot jelöli meg, melyben az illető személy tényleges szolgálatra bevonul. A (s) bekezdésben megállapított az a kötelezettség, hogy a tényleges szolgálatból még a tényleges szolgálati kötelezettség letelte előtt tartósan szabadságoltak — a tényleges szolgálati kötelezettség harmadik évében állók — valamint az I. tartalék első két évfolyamába tartozók a leventekiképzésnél oktatói szolgálat ellátására kötelesek s ily alkalmazásra igénybevehetők, a leventekiképzés érdekeit szolgálja egyrészt azért, mert ennek a kötelezettségnek révén ellenszolgáltatás nélkül felhasználható leventeoktatók fognak kellő számban rendelkezésre állani, másrészt annak folytán, hogy a katonai kiképzésben a leventeoktatói működést közvetlenül megelőzően részesült személyek erre a feladatra kiválóan
