Felsőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 326-366. sz.
Irományszámok - 1935-331
76 331. szám. II. A tapasztalás azt mutatja, hogy a büntető megtorlás alá eső állam- és társadalomellenes mozgalmak és szervezkedések terjedését a bűnvádi eljárás hoszszadalmassága elősegíti. Az eljárásnak gyakran 1—2 évre elhúzódó tartama azt eredményezi, hogy az illegális szervezkedés a bűnvádi eljárás alatt nemcsak tovább folyik, hanem az eljárásnak nyilvános mozzanatai (tárgyalások, sajtóismertetések) valóságos propagandaeszközei a mozgalomnak, vagy pedig a büntetés időszerűtlenül : már olyankor éri a cselekmény elkövetőit, amikor a mozgalom elapadt és jelentőségét többé-kevésbbé elvesztette. A szóbanlevő bűncselekmények gyors megtorlásához fűződő elsőrangú közérdeknek megfelelően a törvényjavaslat — a vád és védelem érdekeinek, garanciáinak teljes tiszteletben tartásával — szervezeti, illetve hatásköri (1—3. §-ok) és eljárásjogi szabályokkal (6—11. §.) előreláthatóan kielégítő módon egyszerűsíti s ezzel •egyúttal rövidíti a bűnvádi eljárás tartamát. Az »Eljárásjogi rendelkezések «-et tartalmazó III. Fejezet 8. §-a stiláris módosítást kíván. E szakasz első mondatának utolsó »tart« szava helyébe az »érvényes« szó lenne illesztendő. A törvényjavaslat 10. §-a úgy rendelkezik, hogy a főtárgyaláson a vádlotthoz az ítélőbíróság tagjai, a vádló és a védő közvetlenül intézhetnek kérdéseket. Ez a szabály megegyezik a hatályos eljárási jognak a tanuk kihallgatására irányadó rendelkezésével (1896 : XXXIII. t.-c. 307. §. második bekezdés). Nem utal a főtárgyalás elnökének arra a jogára, amelynél fogva az elnök a felesleges kérdések feltevését stb. s ezzel a tárgyalásnak a bűnvádi elbírálás alá nem tartozó s nem is kívánatos mederbe terelését meggátolhatja, másrészt a tárgyalásnak felesleges elhúzását megakadályozhatja. A bizottság •—• félreértések elkerülése végett — , hangsúlyozni kívánja, hogy a tárgyalási elnöknek a Bp. 307. §-a második bekezdésében szabályozott és előbb említett jogát, a törvényjavaslat 6. §-ában foglalt rendelkezéshez képest, a 10. §. nem érinti. A törvényjavaslat 11. §-a az öttagú külön tanács határozatai ellen használható perorvoslatokról rendelkezik. A bizottság a végzések ellen használható felfolyamodásoknak a törvényjavaslat 11. §-a első bekezdésében szabályozott korlátozását indokoltnak és kívánatosnak tartja, mert a felfolyamodások körének szűkebb térre szorítása a törvényjavaslatnak az eljárás egyszerűsítését és megrövidítését szem előtt tartó céljával összhangban van, viszont a vádlott és védelme sérelmével nem jár. A törvényjavaslat — szemben eljárási jogunknak túlnyomó részben a kétfokú per orvoslatot megengedő rendszerével — az ügy érdemében csupán egyfokú perorvoslatot enged. A törvényjavaslat miniszteri indokolásának idevágó fejtegetései meggyőzték a bizottságot arról, hogy ez a rendelkezés itt helyes. Az első fokon eljáró vegyes összetételű ötös tanács a kir. törvényszék és a kir. ítélőtábla bíráiból alakul ; indokolatlan lenne tehát, hogy középfokon ugyanannak a táblának a tagjai bírálják felül az ügyet, amely ítélőtáblának más •— az ötös tanácsban résztvevő bírái — az ügy elsőfokú elintézésében már résztvettek. Az egyfokú perorvoslati rendszernek megfelelően a törvényjavaslat 11. §-a kellően gondoskodik arról, hogy ha az ügy semmiségi panasz folytán a m. kir. Kúria elé kerül, akkor a legfelsőbb bíróság úgy a jog- mint a ténykérdéshez hozzányúlhasson. Aggályosnak tartja azonban a bizottság a 11. §. harmadik bekezdésének azt a rendelkezését, amely kimondja, hogy bár semmiségi panasz használata esetében a m. kir. Kúria az ítéletet egész terjedelmében hivatalból felülvizsgálhatja, mégis, ha csupán a vádlott érdekében éltek per orvoslattal, akkor a Kúria az elsőfokú ítéletet a vádlott terhére csak koronaügyészi indítvány folytán változtathatja meg. Ezzel
