Felsőházi irományok, 1935. VI. kötet • 255-313., IV. sz.
Irományszámok - 1935-274
274. szám. 85 sürgősebb, bár egyszerűbb kivitelű megépítésének gondolatán s akinek közbenjárására a dúsgazdag Grassalkovich Antal herceg az 1834. évben »a hatvani kapun kívül levő major fundusának mintegy 900 négyszögölnyi részét« odaajándékozta a vármegyének magyar játékszín építésének céljára. Ezen a Grassalkovich-féle telken kezdték el tehát az ideiglenes színház felépítését az 1835. év szeptember havában. Ezt a színházat oly értelemben tervezték már eleve ideiglenesnek, hogy amennyiben a város által tervezett »nagyobb színház felállíttatik, kevés változtatással akár konzervatóriumnak, akár pedig más színészeti használatnak szolgálhasson és azon nagyobb színháznak kiegészítő része légyen«. Ebben az állapotban találta a magyar nyelvű színház ügyét az 1936. évi országgyűlés, amely a vármegye és a város törekvéseit »nemzeti kívánsággá« nyilvánította s e törekvéseknek megvalósítását most már maga kívánta a kezébe venni. Evégből a törvényhozás a Buda és Pest között építendő híd tárgyában kirendelt országos küldöttséget az 1836 : XLI. törvénycikkben azzal is megbízta, hogy dolgozza ki »egy nemzeti díszes játékszín tervét«, annak költségeire rendezzen országos gyűjtést s ha ez kellő eredménnyel jár, hozza létre a nemzeti játékszínt az ország nádora által kijelölt dunaparti telken, amelyet az országgyűlés örömmel fogadott el »nemzeti tulajdonná«. Ugyanez a törvénycikk felhívta az országos küldöttséget arra is, hogy munkájában legyen figyelemmel a Grassalkovich-féle telken »építésben lévő színház körülményeire« is. Időközben — tengernyi nehézség árán,—tovább folyt az építkezés az országos gyűjtésből befolyt tekintélyes összegből a Grassalkovich-féle telken. A kis színház felépítésében megható módon vett részt a nemzet társadalmának minden rétege. A gazdagok aranya mellé, a szegények fillérei közé odakerült még az idegennyelvű napszámosok verejtékes mnnkájának becse is, úgyhogy a nemzet érzése ezt az ideiglenesnek szánt, szerény múzsahajlékot az első ásónyomtól kezdve az épület felbokrétázásáig mindig szívvel-lélekkel nemzetinek érezte. Bár a magyarnyelvű színház felépítésének nagy ellenségei is voltak és bár egyidőben anyagi nehézségek miatt már-már a félbeszakadás veszélye fenyegette az építkezést, végre az 1837. évben felépült a színház és meg lehetett hirdetni a megnyitó előadást. A nemzet a színház ügyét és magát a színházat ekkor már teljesen a magáénak érezte. Ezt a közhangulatot fejezi ki az 1839/40. évi országgyűlés, amely az 1836 : XLI. t.-c. által kitűzött célok további megvalósítására az 1840 : XLIV. törvénycikket alkotta. Ez a törvény a vármegye által felépített magyar színházat, mint nemzeti tulajdont »országos pártolás« alá vette, de kimondotta, hogy egyelőre eredeti céljára megtartja a város által adományozott s már az 1836 : XLI. törvénycikkel nemzeti tulajdonná nyilvánított dunaparti telket is. Ugyanez a törvénycikk a színház létesítésére 450.000 forintban megszavazott »országos ajánlatot« tett, ebből az összegből 50.000 forintot a színházon levő építési terhek kifizetésére, 400.000 forintot pedig a színház céljaira szolgáló alapítvány létesítésére rendelt fordítani. Ezzel a fölemelő törvényalkotással indult el a Nemzeti Színház nagyszerű útjára, amelyen száz év alatt odáig jutott, hogy teljesítményeit ma már joggal lehet a magyar művelődés legnagyobb értékei közé sorozni. II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. Az 7. §-hoz. Az általános indokolásban kifejtett okokból úgy vélem, nem múlhat el ez az ünnepi alkalom anélkül, hogy a törvényhozás Nemzeti Színházunk létrehozóinak elévülhetetlen érdemeit törvénybe ne iktassa. Javaslatom bevezető
