Felsőházi irományok, 1935. VI. kötet • 255-313., IV. sz.
Irományszámok - 1935-274
274. szám. 83 Melléklet a 274. számú irományhoz. Indokolás „a Nemzeti Színházról" szóló törvényjavaslathoz. I. ALTALÁNOS INDOKOLÁS. A Nemzeti Színház e törvényjavaslatom benyújtását megelőző napon ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. A magyar törvényhozásnak meg kell ragadnia ezt az alkalmat arra, hogy egyfelől a hálás kegyelet érzésével emlékezzék meg azokról, akik a magyar közművelődés szempontjából felbecsülhetetlen értékű ennek az intézménynek életrehívását elősegítették, másfelől, hogy törvénybe iktassa a Nemzeti Színháznak a nemzeti eszme ébrentartása és a magyar művelődés gyarapítása körül fennállása óta szer-r zett kimagasló érdemeit, végül, hogy megtegye az intézménynek - jelentőségéhez méltó — jövőbeli elhelyezéséhez szükséges rendelkezéseket és egyben szabályozzon a Nemzeti Színházzal kapcsolatos néhány más olyan kérdést is, amely már hosszabb idő óta rendezésre vár. Ezek a szempontok indítottak a százéves múltra visszatekintő Nemzeti Színházról szóló ennek a törvényjavaslatnak előkészítésére és benyújtására. Nemzeti Színházunk keletkezésétől kezdve olyan szerepet töltött be a nemzet kultúrájában, amilyenre talán sehol sem volt példa. Az állami színházak európaszerte elsősorban az igazi irodalmi értékeket igyekeznek megőrizni s a színházművészet terén a legbecsesebb hagyományokat igyekeznek ápolni. A magyar Nemzeti Színház azonban még ennél is magasabbrendű, nemesebb küldetést vállalt magára és töltött be. Ezt a színházat a honában felvirágozásáért küzdeni kényszerült magyar nyelv és nemzetiség védelme hívta életre. Az egész nemzet átérezte, hogy nem pusztán szórakozási helyet létesít a Nemzeti Színházban, hanem bevehetetlen mentsvárat, amely minden időben arra lesz hivatva, hogy fellángoltassa a magyar érzést és ébrentartsa a rendületlen magyar hitet. A legnemesebb és legelőrelátóbb magyar elmék nemzeti életünk szorongattatása idejében a magyar nyelvben tudták és érezték nemzetiségünk palládiumát s a magyar játékszín felépítését azért sürgették, hogy ennek a palládiumnak őriző temploma legyen. A megyék a magyar színészet kezdő korszakától fogva felismerték annak nyelv védelmi jelentőségét és már a XVIII. század végén buzgólkodtak a honi nyelvű színjátszás istápolása érdekében. Bessenyei és testőrtársai, akik annakidején felserkentették a magyar irodalmi öntudatot, szintén tisztában voltak azzal, hogy mit tehetne a színpad a magyar nyelv kipallérozása 11*
