Felsőházi irományok, 1935. VI. kötet • 255-313., IV. sz.
Irományszámok - 1935-300
2,72 300. szám. társadalombiztosítási ág kiépítését, a gazdaságosság követelményeinek szemelőtt tartásával, feltétlenül meg kell valósítani. A korszellemnek meg nem értése és a túlzott aggodalom az idő folyamán sokszor jobban megbosszulta magát, mint a kezdetben talán terhesnek látszó, de alapjában véve észszerű kezdeményezés. A gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításának bevezetése mellett — a szociális megfontoláson felül —- szól az is, hogy akkor, midőn a társadalom munkából kieső tagjainak létfeltételeit a szolidaritás jegyében társadalombiztosítási rendelkezésekkel alátámasztjuk, a termelést ösztönző fokozottabb fogyasztásra is módot nyújtunk. A felmerülő társadalombiztosítási terhek célszerű és lehetőleg igazságos fedezése az egyik legfőbb feladatot kell, hogy képezze. A társadalombiztosítási terhek fedezete általában három forrásból kerül ki, mégpedig : az állam, illetőleg a közületek és a munkaadók hozzájárulásából, valamint a munkavállalók járulékaiból. A terheknek hosszabb időn át való aránylagos elosztása viszont indokolttá teszi a jövőben előálló kockázatokra jóelőre való tartalékolást, hogy a rendszeresen visszatérő, folyton fokozódó s idővel egyébként elviselhetetlenné váló terhekről már azokban az években is, midőn azok még aránylag kisebbek és könnyebben viselhetők, megfelelő előrelátással gondoskodás történjék. Az öregségi biztosítás szolgáltatásainak pénzügyi fedezete tekintetében az idő folyamán különféle rendszerek alakultak ki. E rendszerek legprimitívebb formája a biztosításügy kezdetén általánosan használt felosztó-kirovó rendszer volt, amelynél megállapították a folyósításra kerülő járadékok összegét és ezt a költséget a biztosítottak között a következő évben egyenletesen vagy pedig előre meghatározott arány szerint megosztották. Éz a rendszer eleinte aránylag kis terhet hárított a biztosítottak összességére, a teher azonban évről-évre növekedett és végül elviselhetetlenné vált. Ezért ez a rendszer csak olyan biztosítási szolgáltatások fedezetére alkalmas, amelyeknél a kockázati időszakokat egymástól mereven el lehet különíteni, tehát abból, hogy a biztosítási eset valamely biztosítottal kapcsolatban nem következett be, a jövőre nézve semmiféle kötelezettség nem származik. A másik a tőkefedezeti rendszer, amely már tökéletesebb, mert nemcsak a folyó évi költségeket fedezi, hanem az év folyamán esedékessé vált-járadékokból folyó, a jövő biztosítási időszakokra átnyúló összes költségek tőkeértékét is lefedezi. Ennél a rendszernél már statisztikai adatokra és biztosítástechnikai számításokra is szükség van. V , A harmadik és a ma már legáltalánosabban alkalmazott a várományfedezeti rendszer, amelynél az évi járulékokból nemcsak a járadékosok jövőben esedékes járadékainak tőkeértékét fedezik, hanem a biztosítottak összességének jövőben várható járadékigényeit is. Mind a biztosítottak, mind a munkaadók, mind pedig a közület szempontjából ez a fedezeti rendszer a legalkalmasabb, mert ennél az öszszes előre nem látható biztosítási kötelezettségek is számításba jönnek. A jelen javaslattal tervezett öregségi biztosítás is ez utóbbi rendszer elvein épül fel. A gazdasági munkavállalók öregségi biztosítása kérdésének megoldása szempontjából az egyes államok három csoportba sorozhatok. Vannak olyan államok : 1. amelyekben a gazdasági munkások öregségi biztosítását az ipari munkások •öregségi biztosításával azonos feltételek mellett valósították meg ; 2. amelyekben a gazdasági munkavállalók öregségi biztosítását az ipari munkások öregségi biztosításától eltérő szabályok szerint valósították meg ; 3. amelyekben az ipari munkásság öregségi biztosítását megvalósították ugyan, de a mezőgazdasági munkásság tekintetében ezt a biztosítást még nem vezették be. ^^^H^^H
