Felsőházi irományok, 1935. VI. kötet • 255-313., IV. sz.
Irományszámok - 1935-290
196 290. szám. illetve az államkincstárt; a hozzájárulás lerovása pedig — amint ennek e javaslat indokolása is kifejezést ad — szankciók hiányában egyáltalán nem lett volna biztosítva. Az »ügyvédi meghatalmazásról« szóló törvényjavaslat kiküszöböli az említett nehézségeket, mert az ügyvédi meghatalmazás céljára bélyeges — és pedig a szorosan vett meghatalmazási bélyegilletéken felül a jóléti hozzájárulás bélyegét is tartalmazó — nyomtatványokat rendszeresít. Az ügyvédi meghatalmazásnak érvényessége függ ennek a bélyeges űrlapnak a használatától, így már eleve biztosítva van az, hogy a meghatalmazás bélyege az ügyvédjóléti bélyeggel együttesen előzetesen lerovassék és minden utólagos leletezést, nehézkes behajtást fölöslegessé tegyen; másrészt azonban az említett bélyeges űrlap alkalmazása egyúttal biztosítja azt a támogatást is, amelyet az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetnek a törvényhozás juttatni kívánt. Elvben a törvényjavaslat is az ügyvédi karra hárítja a jóléti hozzájárulást, épp úgy, amint azt a Te. 142. §-a tette, mert a törvényjavaslat érintetlenül hagyja a Te. 142. §-ának ama rendelkezését, amely szerint az ügyvéd saját felének terhére nem számíthatja föl a jóléti hozzájárulás összegét s azt a pörvesztes fél terhére sem lehet megállapítani. Gyakorlatilag azt, hogy a meghatalmazott a jóléti hozzájárulást a meghatalmazónak nem ugyan ezen, hanem más címen föl ne számítsa, önként érthetően, a bélyeges űrlap épp úgy nem akadályozza meg, mintahogy azt a Te. 142. §-ának rendelkezése sem gátolhatta volna. A törvényjavaslat nem használja ki a jóléti hozzájárulásnak azt a legmagasabb mértékét, amelyet a Te. 142. §-a megengedett ( 1 / 4-e a meghatalmazási illetéknek), mert a jóléti bélyeg összegét a meghatalmazási illetéknek egyötödében szabja meg. II. A törvényjavaslat az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetnek nyújtandó támogatás mellett az államkincstárnak az ügyvédi meghatalmazásokból származó illeték-hozamát is gyarapítja. Megszünteti ugyanis a szegényjog kedvezményében részesült fél által adott, valamint a bűnügyekben és a községi bíráskodásban adott szóbeli meghatalmazás illetékmentességét. Szentesíti azt a gyakorlatot, mely a személyes illetékmentesség esetében is kötelezővé tette már eddig is a meghatalmazási illeték lerovását. A szegényjogon alapuló meghatalmazási illetékmentesség megszüntetése tekintetében a bizottság méltányolja azokat az érveket, amelyeket a törvényjavaslatnak 2. §-ához fűzött részletes miniszteri indokolás fölsorakoztat. Valóban nincs jogcíme az olyan ügyfél illetékmentességének, aki választott ügyvéd közreműködésével él s őt díjazza. A teljesen szegény fél pedig a pártfogó, illetve kirendelt ügyvéd közreműködése folytán amúgyis mentes a meghatalmazási illeték lerovása alól. Nem minden aggály nélkül való a törvényjavaslat abban a vonatkozásban, hogy a szóbeli ügyvédi meghatalmazást illetően megszünteti a terheltnek (a vádlottnak) eddig fönnáll ott illetékmentességét. Az 1911:1. t.-c. (Pp.) 601. §-a 1. pontjának ama rendelkezése, amely szerint a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelem előterjesztésénél és az ellentmondásnál az ügyvéd meghatalmazását igazolni nem köteles, továbbá a törvényjavaslat 1. §-ának ama rendelkezése között, hogy bíróság vagy más hatóság előtt az ügyvéd ügyfele meghatalmazottjaként csak írásbeli meghatalmazás alapján járhat el, —• ellentét nincs. A törvényjavaslat az írásbeli meghatalmazást nyilvánvalóan csak ott követeli, ahol a fönnálló jogszabályok általában ügyvédi meghatalmazást követelnek. Olyan eljárásban azonban, amely-
