Felsőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-163., I. sz.
Irományszámok - 1935-104
82 104. szám. Az átengedés esetére szóló 30. §-hoz hasonlóan szabályozza ez a §. a pénzügyminiszter és a földmívelésügyi miniszter elállási jogát, valamint elállás esetében a tulajdonos kártérítési igényét. A tulajdonos és a hitelezők érdekeit szolgálja az a rendelkezés, hogy az ingatlannal kiegyenlített köztartozás biztosítására bejegyzett jelzálogjogot az igénybe nem vett ingatlanról is törülni kell s ennek a jelzálogjognak ranghelyével a kincstár nem rendelkezhetik. Az általános, rendelkezések szerint ugyanis, ha a köztartozás kiegyenlíttetik, az annak biztosítására bejegyzett jelzálogjog ranghelyén a megszűnt jelzálogjognál nem terhesebb új jelzálogjog más köztartozás biztosítására bejegyezhető lenne. A köztartozás földdel lerovása esetében azonban a ranghellyel rendelkezés a későbbi jelzálogos hitelezőkkel szemben sérelmes lenne, mert a fedezet egy részét az ingatlanban lerovás véglegesen elvonja. Végül szabályozza a §. azt a kérdést, hogy a földdel kiegyenlítendő együttesen kezelt adóhátralékban az államon kívül érdekelt más adóztatási joggal bíró köztestületek követelései miként nyernek elszámolást. Erre azért van szükség, mert ha az állam le is mond a földbirtokpolitikai cél biztosítása érdekében arról, hogy követelését ne pénzben kapja meg, ezt nem lehet követelni a többi egyébként is nehézségekkel küzdő közülettől. A kincstár tehát az elvett föld értékét csakis az állammal szemben fennálló hátralékok javára számolja el, a többi közületnek a követelését azonban a többi adózó állami adóra teljesített befizetéseiből a megosztási kulcsok megfelelő helyesbítése útján a közületeknek meg fogja téríteni. Az illetékhátralék teljes egészében az államot illeti, arra vonatkozólag tehát hasonló rendelkezésre nincs szükség. A 43. §-hoz. A köztartozások kiegyenlítésére szolgáló föld tulajdonul átadása csak tehermentesen történhetik, mert másként a köztartozás teljes értékű kiegyenlítésének célját a dolog természeténél fogva nem lehetne elérni, de egyébként is egy teherrel átvett ingatlan a javaslat céljaira felhasználható sem lenne. Minthogy pedig az érdekelt földbirtokost a tehermentesítésre általában kötelezni nem lehet, mert annak sok esetben nem tudna eleget tenni, azért legcélszerűbb itt is annak a kimondása, miként az a vagyonvált ságföldeknél az 1921 : XLV. t.-c. 64. §-ában történt, hogy az átadott földrészlet minden tehertől mentesen száll át a kincstár tulajdonába. Ez a rendelkezés azonban a hitelezők érdekeinek kellő biztosítása céljából csak a jelen szakaszban részletesen körülírt megszorítással alkalmaztatnék. A tehermentesítés kérdésének elbírálásánál a hitelezők érdekeinek védelme mellett számolni kellett azzal is, hogy az illetéktartozások általában teljes egészükben előnyös köztartozások s az adótartozások nagy része is előnyösen kiegyenlítendő köztartozást alkot. Azt, hogy az állam tulajdonába ne kerülhessen tehermentesen a jelzálogi fedezetnek nagyobb része, mint amennyinek tehermentesítését a javaslat megengedi, nem szükséges a hitelezők javára külön jogorvoslati lehetőség nyújtásával biztosítani. A javaslat ilyen irányú korlátozó rendelkezései ugyanis a telekkönyvi hatósághoz intézett utasítás jellegével bírnak. Ha tehát a telekkönyvi hatóság a jogszabályt nem alkalmazná helyesen, a hitelezők a telekkönyvi eljárási jogban szabályozott rendes jogorvoslatokat vehetik majd igénybe. VII. Fejezet. Az ingatlanok felhasználásának előkészítése. Az eddigi rendelkezések a javaslat céljaira felhasználható ingatlanok szerzésének szabályait tartalmazták, a most következő rendelkezések feladata annak a tisztázása, hogy az immár a kincstár rendelkezésére álló, illetve a javaslat céljaira rendelt ingatlanoknak a birtokszerzők kezére juttatása milyen módozatok mellett történjék és a birtokszerzés nyomán a kincstár vagy a földmívelésügyi miniszter
