Felsőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-163., I. sz.
Irományszámok - 1935-104
32 104. szám. Melléklet a 104. számú irományhoz. Indokolás „a telepítésről és más földbirtokpolitikai intézkedésekről" szóló törvényjavaslathoz. I. ALTALÁNOS INDOKOLÁS. A hűbéri jellegű kötöttségek megszűnése után a. XIX. század Európaszerte a kisbirtok erőteljesebb térhódításának jegyében folyt le. Az ősiség megszűnésével és a jobbágyság felszabadításával ez a térhódítás hazánkban is megindult, bár — s ezt ma már bizonyos történelmi távlatban meg lehet állapítani — a szóbanforgó átalakulás több vonatkozásban nem mindig kielégítően tartott lépést a korszerűen jelentkező szükségességekkel. A fejlődést ezen a téren számos körülmény hátráltatta, amilyenek.pl . országunk ezidőtájt még aránylag ritka népsűrűsége, ipari és közlekedési viszonyaink fejletlensége, hiteléletünk szervezetlensége, a termelés és értékesítés terén a 80—90-es évek körül jelentkező válságtünetek stb. Mindezekhez járult egy olyan állandó és szerves birtokpolitikának a hiánya, amely a fejlődés parancsolta szükségesség jegyében irányt szabhatott volna a birtokmegoszlás egészséges kialakulásának. A kisbirtok terjeszkedése elé tornyosuló ezen akadályokra és az azokat kísérő társadalmi és gazdasági veszélyekre a közvélemény és a kormányzat csak a múlt század vége felé kezdett felfigyelni. Ekkor jelentkeztek ugyanis először szembetűnőbben népesedési bajok, különösen pedig a falusi lakosság városba tódulásával és nagyarányú kivándorlások megindulásával ekkor ébredt az ország a veszély nagyságának tudatára, mely abból fakadt, hogy a legerőteljesebben szaporodó mezőgazdasági lakosságunk nem juthatott a megélhetésére alapot adó elegendő mennyiségű földhöz. Tudom, hogy azt a másfél milliós vérvesztést, amelyet nemzetünk a századforduló körül kivándorlások következtében elszenvedett, nem lehet és nem szabad kizárólag a kisbirtok terjeszkedését gátló birtokrendszerünk rovására írni. Tudom, hogy ezidőben más — ipari —- államokból is nagyarányú kivándorlás volt Amerika felé, mégis biztosra veszem, hogy pl. a Dunántúl kivándorlásra késztetett magyar^ ainak jelentős hányadát itthon lehetett volna tartani, ha céltudatos birtokpolitika — csak részben is —• megnyitotta volna a földszerzés lehetőségét a megélhetés biztosítása céljából Kanadáig is kényszerült mezőgazdasági lakosságunknak. Bármily fájdalmas is, mégis természetesnek kell azonban tartanunk ezt a kivándorlási folyamatot, ha figyelembe vesszük, hogy nagybirtokainknak terű-
