Felsőházi irományok, 1935. II. kötet • 60-103. sz.

Irományszámok - 1935-96

96. szánig 567 96. szám. A felsőház közigazgatási, közgazdasági és közlekedésügyi, népjóléti és munkaügyi, valamint közoktatásügyi bizottságának együttes jelentése „az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról" szóló 91. számú törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Felsőház! Hazánk iparosodásának életbevágó szükségességét már gr. Széchenyi István kezdte hirdetni ; az ő alkotásaiban, tanításaiban van megjelölve az az irány, amelyet fennmaradásunkért követnünk kell. Ezt követi minden komoly tényező ma is, ezt szolgálták az ipar fejlesztéséről, közjogi rendezéséről szóló törvényeink. À fokozatos fejlődéssel az egyes törvényekben mutatkozott hézagosság, az egyes munkaterületeken a haladó élettől megkívánt szabályozás, új iparágak keletkezése egyre újabb és újabb törvényalkotásokat tettek szükségesekké. Emellett gondoskodni kellett az anyagi fejlődés kérdésein kívül a megfelelő oktatásról, az iparosság érdekeltségi szerveinek a létesítéséről s figyelemmel kellett lenni az ország egyetemes érdekeinek szempontjából arra is, hogy a lakosság lénye­ges hányadát kitevő kézművesipar a nagyipar versenye mellett is fennmaradhasson. Mind e cél a jelen törvényjavaslatban egyes vonatkozásokban fokozott mér­tékben jut kifejezésre. E törvényjavaslat társadalmi szükségességből módosítja az eddigi törvények egyes rendelkezéseit, részben ki is egészíti azokat s elvül tűzvén ki a gyengébbnek a védelmét, szabályozza s az eddigi módnál jobban megvédi a kisipar működési körét. Azon a területen, amelyen az iparos és a kereskedő érdekei összeütköznek, a törvényjavaslat szétválasztja az egyes működési területeket s ezzel megszüntet egyes kisipar sérelmére űzött erős versenyt. Nagy súlyt helyez a törvényjavaslat az iparosság szellemi és erkölcsi szín­vonalának az emelésére, az oktatás kifejlesztése és bizonyos vonatkozásban a kontárkérdés rendezése mellett azzal, hogy az ipar gyakorlásának a jogát a szak­szerűség és a feddhetetlenség elengedhetetlen követelményévé teszi. Már e szigorítás is jelent némi szelekciót, de fokozni fogja ezt az iparosság autonómiájának közreműködésével megállapítható zárt szám, amelynek a célja

Next

/
Oldalképek
Tartalom