Felsőházi irományok, 1935. II. kötet • 60-103. sz.
Irományszámok - 1935-60
60. szám. 31 sokról szóló jogszabályaink rendelkezéseiből pedig kétségtelenül felismerhető az az alapelv, hogy a behajthatatlanság esetében szabadságvesztésre át nem változtatható pénzbeli marasztalás megjelölésére a pénzbírság, az ez alá a szempont alá nem eső pénzbeli joghátrány kifejezésére pedig a pénzbüntetés megjelölés használata a helyes. Sok zavart is okoz a gyakorlatban, hogy egyes jogszabályaink nem különböztetnek helyesen. Ehhez képest a helyes megjelölés a fegyelmi jog területén : »fegyelmi büntetésül pénzbírságra ítél« : ami kifejezésre juttatja minden további hozzáadás nélkül, hogy a pénzösszeget behajthatatlanság esetében nem lehet szabadságvesztés büntetésre átváltoztatni ; egyébként a fegyelmi bíróság is szabhat ki rendbüntetésként pénzbüntetést pl. a tanút pénzbüntetéssel sújthatja meg nem jelenése vagy vallomástételének jogosulatlan megtagadása miatt stb. S a pénzbüntetés szónak ilyen használata már kifejezésre juttatja, hogy az összeg behajthatatlansága esetében szabadságvesztés büntetésre átváltoztatható. A 7. §-hoz. Ez a §. a fegyelmi büntetés kiszabására vonatkozó irányelveket az 1871 : VIII. t.-c. 23. §-ban kifejezett alapgondolat továbbfejlesztésével állapítja meg. Tartózkodik azonban a javaslat az aprólékos részletezéstől, figyelembevéve, hogy éppen a büntetés kiszabása körül kell a szabad bírói mérlegelésnek minél szélesebb körben érvényesülnie. A javaslat 5. §-a a fegyelmi vétség tényálladékának meghatározásában kiküszöböli a hatályos jogszabálynak •—• az 1871 : VIII. t.-c. 20. §-ának -— azokat a fogyatékosságait, amelyek különösképpen fejlesztettek ki olyan joggyakorlatot, amely lehetővé tette a hivatalvesztés mel^ lőzését a tiszteletre és a bizalomra méltatlanná válás megállapításának esetében. A javaslat szabályozása alapján a helyesirányú bírói ítélkezés törvénybe foglalt oktató útmutatás nélkül is nyilván ki fogja zárni a bírói és ügyészi karból az életmódjuk vagy magaviseletük miatt oda nem való egyéneket. • Az a szempont, amely a bírói függetlenség védelmének teljessége, valamint a bírói és ügyészi tisztség erkölcsi jelentőségének és megbecsülésének hatályos kidomborítása érdekében indokolja a fegyelmi felelősségnek a nyugdíjazott személyekre kiterjesztését, indokolja egyben azt is, hogy a nyugdíjazott személy csak a fegyelmi vétség legenyhébb eseteiben mentesüljön a fegyelmi felelősségrevonás alól, ellenben helye legyen a fegyelmi eljárásnak minden oly esetben, amikor pénzbírság vagy hivatalvesztés kiszabása mutatkozik szükségesnek. A közigazgatás rendezéséről szóló 1929 : XXX. t.-c. 76. §-ának harmadik bekezdésében és a 90. §-nak hetedik bekezdésében meghatározott azt a rendelkezést tehát, amely szerint nyugdíjazott személlyel szemben csak hivatalvesztés kiszabásának van helye s abban az esetben, ha enyhébb büntetés alkalmaz-ása volna indokolt, a fegyelmi vétséget meg kell állapítani, de büntetés kiszabását mellőzni kell, — a javaslat hatálya alá tartozó személyek tekintetében — összhangban a felsőbíróságok vezetőinek ilyen irányú kívánságával — nem vehettem figyelembe. A 8. §-hoz. A 8. §. első bekezdése'az 1871 : VIII. t.-c. 24. §-ának, az —-1891 : XVII. t.-c. 48. §-ában, az 1893 : IV. t.-c. 5. §-ának ötödik és hatodik bekezdésében, továbbá az 1920 : XX. t.-c. 12. §-ának d) pontjában foglalt rendelkezésekben közelebbi jelentéssel meghatározott — alapgondolatát juttatja szabatos kifejezésre. Nem tartom szükségesnek a fegyelmi büntetés hatályaként beálló hátrányok körének további kiszélesítését, így például a fizetési előlegben részesítés kifejem zett kizárását, a félárú vasúti jegy váltására jogosító igazolvány megvonását stb. A hivatali tisztséggel járó kötelesség s ehhez képest a fegyelmi felelősség határozott és komoly felfogásának kifejezésére az ezidőszerint fennálló jogi helyzettel szemben elegendő szigorítás a javaslat 8. §-ának első bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint a legenyhébb fegyelmi büntetéshez, a feddéshez, a
