Felsőházi irományok, 1935. II. kötet • 60-103. sz.

Irományszámok - 1935-74

310 74. szám. gos közgyűlésbe kiküldötté és az orszá­gos választmány tagjává azt a kamarai tagot, aki ellen a 27. §. (i) bekezdésé­ben említett kizáró ok forog fenn vagy aki ellen fegyelmi eljárást rendeltek el. 16. §. (i) A jelen törvény alapján foganatosított választásokat, kivéve a tisztikar és a fegyelmi bírósági tagok választását, titkos szavazással, arányos választási rendszer szerint kell végre­hajtani. (2) A kerületi és az országos kamara tisztikarát, valamint a fegyelmi bíró­ság tagjait titkos szavazással, viszony­lagos szótöbbséggel választják. (3) A kerületi kamara választmányi tagjainak, tisztikarának, a képvise­leti közgyűlésbe, valamint az országos közgyűlésbe kiküldötteknek, végül az országos választmány tagjainak vá­lasztásánál a szavazás kötelező. Azt a kamarai tagot, aki e rendel­kezésnek nem tesz eleget és mulasz­tásának okát a választás befejezését követő naptól számított tizenöt nap alatt nem igazolja, a kerületi kamara elnöke száz pengőig terjedhető, a se­gélyalap javára fordítandó pénzbír­sággal sújtja. A pénzbírságot kiszabó határozat ellen a kézbesítést követő naptól számított tizenöt nap alatt a választmányhoz előterjesztésnek van helye. A választmány végérvényesen határoz. A pénzbírságot közadók mód­jára kell behajtani. (4) A választási eljárás részletes sza­bályait a belügyminiszter rendeletben állapítja meg. 17. §. A jelen törvény alapján végbe­ment választásokat illetően saját kama­rájára vonatkozóan bármely kamarai tag és a kamarai ügyész, az országos ka­marára vonatkozóan pedig az országos választmány tagja, az országos köz­gyűlésbe kiküldött, valamint az orszá­gos kamara ügyésze a választás befe­jezését követő naptól számított tizenöt napon belül panasszal élhet a Közigazgatási Bíróság orvosi tanácsá­hoz (44. §. (5) bekezdés) az eljárási szabályok megsértése miatt. 5. Felügyelet a kamarák felett. 18, §. (1) Az orvosi kamarák felett a főfelügyeletet a belügyminiszter gya­korolja. (2) A kerületi kamara a belügymi­niszterrel az országos kamara útján érintkezik. Az országos kamara a ke­rületi kamara felterjesztését (jelentését) harminc nap alatt saját véleményével együtt köteles a miniszterhez felter­jeszteni. 19. §. (1) A kerületi kamara köteles a segélyalapra vonatkozó szabályzatot, az országos kamara pedig az ügyren­det, a fegyelmi eljárásra, továbbá az orvosi gyakorlatra, a díjazás legkisebb mértékére, végül a jóléti intézmé­nyekre vonatkozó szabályzatot a belügyminiszterhez felterjeszteni. Kö­teles továbbá mind a kerületi kamara, mind az országos kamara a megelőző évi működéséről szóló részletes jelen­tését minden év november havának első napjáig, a költségvetését a költség­vetési évet megelőző november hónap első napjáig, a zárszámadását a szám­adási év befejezését követő november havának első napjáig, végül minden olyan határozatot, amely a tagok ösz­szességére pénzbeli megterhelést jelent, harminc napon belül a belügyminiszter­hez felterjeszteni. A költségvetés és a zárszámadás, az ügyrend, továbbá a díjazás legkisebb mértékére, a segély­alapra, a jóléti intézményekre vonat­kozó és a fegyelmi szabályzat, úgyszin­tén a tagok összességére pénzbeli meg­terhelést jelentő határozat (4. §. (2) be­kezdés b), c) és h) pont, továbbá 10. §. (2) bekezdés a), d), f), h) és h) pont) a belügyminiszter, az orvosi gyakor­latra vonatkozó szabályzat (10. §. (2) bekezdés g) pont) pedig a belügymi­niszternek és a honvédelmi miniszter­nek jóváhagyásával érvényes. Ha a miniszter érdemleges határozata az or­szágos kamarához a felterjesztés nap­jától számított kilencven nap alatt le nem érkezik, a kamarai határozatot, ügyrendet, szabályzatot, költségvetést,

Next

/
Oldalképek
Tartalom