Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-287
287. szám. 141 G. Huf fel »Economie Forestière 1920« cimú munkájában a következőket írja : »A francia erdőtörvény az egyetlen a földkerekségén, amely a magánerdőbirtokosoknak ilyen bőséges szabadságot enged.« »Ez az állapot annál súlyosabb, mert erdeink 2 / 3-ada magánkézen van.« »Kivétel nélkül mindnyájan egyetértünk abban, hogy az erdeinket védő törvényeink nem kielégítŐek.« »Franciaországban a megelőző évszázadok óriási tévedésen alapuló vétkei folytán aránytalanul sok a magánerdő, ezt az állapotot minden körülmények között meg kell szüntetni.« A Nord département »Conseil général «-ja 1909-ben az összes magánerdők államosítására tett előterjesztést. A francia képviselőház törvényelőkészítő bizottsága 1927. IV. 7-én tartott ülésében kimondja, hogy a magánerdők védelméről sürgősen gondoskodni kell, és rámutat arra, hogy »... 66.000 hektár erdőterület teljesen eltűnt, 486.000 hektáron pedig a hozadék negyedrésze elpusztíttatott.« »Legelsősorban az szükséges, hogy az állam akadályozza meg az erdőállomány bármilyen csekély megcsonkítását is és a tulajdonosokat kényszerítse helyes gazdálkodásra.« A gyakori árvizek, köztük az a borzalmas árvíz is, amely 1930-ban Délfranciaországban a legvirágzóbb, a leggazdagabb hat megyének minden kultúráját elpusztította és termőföldjét sivár pusztasággá változtatta, mindennél a legélénkebben igazolják azt, hogy Franciaország könnyelműen bánik az erdejével és hogy már az olyan mértékű gazdálkodási szabadság is, amilyet az erdőtulajdonosoknak a francia erdőtörvény biztosít, az erdők fokozatos elpusztítására vezet. OLASZORSZÁG. Az olasz állam megalakításakor, 1861-ben 12 különböző erdőtörvény volt az állam területén érvényben. Egységes szabályozást az 1877. évi első erdőtörvény adott. Ez a törvény az országot két zónára osztotta : 1. a szelidgesztenye tenyészeti öve feletti zónára és 2. a szelidgesztenye tenyészeti öve alatti zónára, A felső zónában minden erdő, mint tilalmi erdő szigorúan állami felügyelet alatt állott, míg az első zónába esők csak akkor, ha különös védelmi rendeltetésük volt. A tilalmi erdőben tiltva volt az irtás és a pusztítás. Erdősítési kötelezettséget ez a törvény nem mondott ki. A törvény nem volt eredménythozó, sőt károsnak bizonyult, mert fennállása alatt a szabad rendelkezésben meghagyott erdők mintegy 2 millió hektáron kiirtattak és elpusztíttattak, sőt még a tilalmi erdők sem maradhattak meg épségben, mert a korlátozó rendelkezések nem voltak elégségesek. A nagy erdőpusztítás káros következménye hamarosan jelentkezett is az 1882. évi rettenetes árvízkatasztrófában. Ennek hatása alatt született meg az 1882. évi törvény.& hegyi területek újraerdősítésére, a vadpatakok megfékezésére és a tengerparti homokterületek megkötésére. E törvény alapján 387.632 ha területet jelöltek ki beerdősítésre 48 millió líra költségelőirányzattal. Az 1902. évi erdőtörvény-tervezet minden erdőt állami felügyelet alá akart helyezni. A tervezet politikai okokból nem vált törvénnyé. Az 1910. évi erdőtörvény üzemtervszerinti gazdálkodást írt elő a kötött forgalmú erdőkre, úgyszintén azokra is, amelyeknek közérdekű rendeltetését a minisztérium megállapítja. Bár ennek a törvénynek a megalkotásánál a magánerdőgazdálkodás megszigorításának a szükségességét már erősen hangoztatták, megfelelő rendelkezéseket a törvénybe még se vettek fel. E helyett a törvény megalkotásakor azt az erdőgazdaságpolitikai irányt jelölték meg követendőnek, hogy a magán-
