Felsőházi irományok, 1931. VI. kötet • 282-315. sz.
Irományszámok - 1931-287
128 287. szám. oldalú közgazdasági érdekeket teljes mértékben nem szolgálja ; fogyatékosságának számottevő kiterjedésű erdők estek áldozatul, a kiirtott erdőkben pedig nemcsak nagy nemzeti vagyon semmisült meg, de megsemmisültek az erdőkkel együtt azok a védőhatások is, amelyek a földterületek talajának védelme és a tenyészeti viszonyok szempontjából bírnak nagy jelentőséggel. Törvényeink gyengesége tette lehetővé erdőink, közlegelőink leromlását, sőt sok terület termőtalajának teljes elpusztulását, valamint azt, hogy megmaradt erdeink rendszeres gazdálkodásra nem alkalmas apró parcellákra darabolva már szintén a pusztulás útjára kerültek. Kiterjedt kopárjaink, homok és szikes területeink, hatalmas vízmosásaink, a fátlan hegyoldalak, az elkopárosodás határán álló közlegelőink, erdeink kedvezőtlen állapota s tekintélyes részének megdöbbentő elaprózottsága erdészeti jogunk hiányosságának a következményei, mert nem szenvedhet kétséget, hogy kopárjaink, vízmosásaink, homok- és szikes területeink, közlegelőink egykor erdők voltak, a mai erdőbirtokcsonkok és apró erdőparcellák pedig hatalmas erdőtestekről váltak le. Gazdasági területeinknek előbb vázolt kedvezőtlen állapota nemcsak erdészeti törvényeink gyengeségére mutat, de nyomatékosan figyelmeztet arra is, hogy az erdőgazdálkodásnak a közérdek által megkövetelt rendjét csak rendelkező jogszabályok kényszerével, az erdőtulajdonos gazdálkodási szabadságának megszorításával és rendelkezési jogkörének szűkítésével lehet biztosítani. Már a területében érintetlen Magyarország szakköreiben is általános volt az a meggyőződés, hogy erdőtörvényünk rendelkezései nem nyújtanak kielégítő védelmet a közérdeket sértő, helytelen erdőgazdálkodás ellen és hogy e miatt erdészeti jogrendszerünknek teljesen új alapokon való kiépítésére elkerülhetetlenül szükség van. Azokhoz az okokhoz, amelyek az új szabályozást erdőségben gazdag határaink között szükségessé tették, mai erdőszegény határaink között olyanok is járulnak, amelyek a szabályozást egyenesen nemzeti létérdekké teszik. A trianoni békeszerződés erdőállományunkat 12,857.457 kataszteri holdról 1,994.910 kataszteri holdra apasztotta ; az erdőterületeknek az ország egész területéhez viszonyított arányszáma e szerint 26.2 százalékról 12.3 százalékra apadt. Az ország évi fat érmése Nagymagyarországon 23,500.000 köbmétert tett ki, míg Csonkamagyarország évi fatermése csak 2,500.000 köbméter. A megcsonkítás következtében tehát erdőállományunk az 1 / 6-ára, évi fatermésünk az 1 / l0-ére apads. Nagymagyarországon egy lakosra átlag 0.70 kat. hold erdő és 1.30 köbméter évi fatermés jutott, ma már csak 0.22 kat. hold erdő és 0'30 köbméter fatermés. Mai erdőállományunk hozamából faanyagszükségletünknek csak csekély hányadát fedezhetjük, a hiányt külföldi fával kell pótolnunk. A hiányt erősen növeli még az is, hogy helytelen gazdálkodásunk következtében erdeink faállománykészlete már alig éri el a 60 százalékát annak a készletnek, amelynek okszerű gazdálkodás esetében meg kellene lennie, vagyis az, hogy fahozamunk nagy átlagban csak fele az okszerű gazdálkodással elérhető fahozamnak. Külkereskedelmi mérlegünk az 1913. évben 70,336.000 pengő fakiviteli többletet mutatott, ma pedig — az utolsó nyolc évi adatok átlaga szerint — évente 93 millió pengő értékű faanyagot hoznak be külföldről, de a behozatal 16 százalékkal haladja meg összes búzakivitelünket, összes mezőgazdasági terménykivitelünknek pedig 18 százalékát emészti fel. Történelmi területünk megcsonkítása következtében tehát oly helyzet állt elő, amely létünket gazdaságilag is súlyosan veszélyezteti, mert a faanyagszükségletünk legnagyobb részének külföldről való beszerzésével járó rendkívül nagy terhet állandóan nem vágyunk képesek viselni. Helyzetünket pedig ezidőszerint még az is súlyosbítja, hogy e mellett azokat a hátrányokat is viselnünk kell, amelyek korábbi helytelen gazdálkodásunk következményei.
