Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.
Irományszámok - 1931-205
205. szám. 37 Melléklet a 205. számú irományhoz. Indokolás „a közszolgálati alkalmazottaknak és a honvédség tagjainak, valamint mindezek hozzátartozóinak ellátását szabályozó rendelkezések módosításáról" szóló törvényjavaslathoz. ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS. A gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931 : XXVI. törvénycikk 4. §-ának (3) bekezdése utasítja a pénzügyminisztert, hogy a közszolgálati alkalmazottak nyugellátására, valamint özvegyeik és árváik ellátására vonatkozó jogszabályok módosítása tárgyában a nyugdíjteher csökkentése céljából törvényjavaslatot terjesszen elő. E törvény 5. §-a szerint az állami kiadások csökkentése érdekében a törvény 4. §-a alapján foganatosított intézkedéseket megfelelően alkalmazni kell az önkormányzatok háztartásaiban is. Az említett utasításra készült a jelen törvényjavaslat, amelynek rendelkezései elsősorban takarékossági szempontból bírnak jelentőséggel. Nem érinti e törvényjavaslat az ellátási törvények összes alapvető jellegű rendelkezéseit, mert ezeknek átfogó szabályozására a ma még erősen hullámzó viszonyokat megfelelő légkörnek nem tartom, ami pedig pénzügyi kihatásukat illeti, ezen a réven azonnali lényeges megtakarítások lehetőségét sem vehettem számításba. A személyzeti kiadásoknál feltétlenül szükséges és rövid időn belül várható megtakarítást az alkalmazottak szabályszerű elbánás alá vonása tekintetében fennálló szabályoknak a közigazgatás egyszerűsítésével kapcsolatban szükségessé vált módosításával és kiegészítésével, a keresettel bíró nyugdíjasok és özvegyek ellátásának korlátozásával, valamint.a nyugdíjasok és özvegyek lakáspénzének újabb szabályozásával kívánja e törvényjavaslat elérni. Takarékossági okokon kívül a közigazgatásnak a kormány nemzeti munkatervében említett reformja érdekében is szükség van olyan intézkedésekre, amelyek egyrészt módot adnak arra, hogy a hivatalok és állások megszüntetésével kapcsolatban nélkülözhetővé vált alkalmazottak a tényleges szolgálat kötelékéből mielőbb kiváljanak, másrészt az alkalmazottak elkerülhetetlen szelekciójánál a szolgálati érdekek érvényesülését biztosítják -azáltal, hogy lehetővé teszik az olyan alkalmazottnak szabályszerű elbánás alá vonását, aki a hivatalával járó feladat kifogástalan elvégzéséhez szükséges, s a képzettség, szorgalom vagy egyéb fontos kellékek hiánya miatt szolgálatát a megkívánt mértékben nem látja el,