Felsőházi irományok, 1931. V. kötet • 196-281. sz.

Irományszámok - 1931-237

237. szám. 315 237. szám. A Felsőház közigazgatási, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának együttes jelentése a m. kir. belügyminiszternek az iparfejlesztésről szóló 1931: XXI. t.-c. 34. §-a alapján a törvényhatósági és községi üzemek tárgyában az országgyűléshez benyújtott 212. számú jelentéséről. Tisztelt Felsőház! Az országgyűlés Képviselőháza f. évi január hó 23-án tartott ülésében tár­gyalta és tudomásul vette a m. kir. belügyminiszternek jelentését »az iparfejlesz­tésről szóló 1931 : XXI. t.-c. 34. §-a alapján a törvényhatósági és községi üzemek tárgyában« s a jelentést tárgyalás és hozzájárulás végett a Felsőházhoz tette át. Az iparfejlesztésről szóló 1931 : XXI. t.-c. 34. §-a kötelességévé tette a kor­mánynak, hogy minden állami vállalatot és üzemet, illetőleg valamennyi törvény­hatósági és községi üzemet egy éven belül vizsgáljon meg abból a szempontból, hogy az üzem fennállása közérdekből indokolt-e ? Ennek a kötelezettségnek az állami üzemeket illetőleg a m. kir. kereskedelmi, — az önkormányzatok üzemei tekintetében pedig a m. kir. belügyminiszter megfelelt és a vizsgálatok eredményé­ről az idézett §. utolsó bekezdése értelmében jelentésüket az országgyűlés elé ter­jesztették. Ezúttal a m. kir.'belügyminiszternek az önkormányzatok által fenntartott üzemek megvizsgálására vonatkozó jelentése van szőnyegen. Ebből megállapít­ható, hogy a m. kir. belügyminiszter a legmesszebbmenő gonddal és minden rész­letre kiterjeszkedve folytatta le az előírt vizsgálatokat. A jelentés először ismerteti a módot, ahogyan a törvényhatósági és községi üzemek felülvizsgálata megtörtént és ahogyan a beérkezett vizsgálati anyag fel­dolgoztatott. Azután egyenként felsorolja először Budapest székesfőváros, azután pedig a vidéki törvényhatóságok és községek vállalatait és üzemeit, a vizsgálatok során szerzett tapasztalatokat és végül az intézkedéseket, amelyek az egyes üzemek fenntartása vagy megszüntetése tekintetében szükségessé váltak. A jelentésben közölt adatokból megnyugvással állapítható meg az is, hogy a m. kir. belügyminiszter egész eljárásában a közérdeket tartotta szem előtt és 40.

Next

/
Oldalképek
Tartalom