Felsőházi irományok, 1931. IV. kötet • 129-195. sz.

Irományszámok - 1931-159

494 159. szám. 159. szám. A Felsőház közoktatásügyi bizottságának jelentése az iskolai terhek arányos viselése, valamint a felekezeti tanítóság terményjárandóságának átértékelése tárgyában hozzáutalt fel­iratokról. Tisztelt Felsőház ! I. Közismert az a szomorú helyzet, melybe a rendkívül leromlott és világ­szerte mutatkozó gazdasági rossz viszonyok folytán az egyházközségek által fenntartott népoktatási iskolák jutottak. Ezen iskolák igen sok helyen nem képesek már a legelemibb kötelezettségeik teljesítésére sem ; tanítóik hónapokon keresztül nem jutnak jogos járandóságukhoz, tantermeik fűtetlenek, épületeik leromlanak, mert pénztáruk üres, adóik nem folynak be, amely kétségbeejtő helyzetnek oka nem egyedül abban rejlik, hogy az egyházközségi tagok adó viselési képessége lecsökkent és a súlyos közterhek erőiket immár kimerítették, hanem inkább nagyobb hányadában arra vezethető vissza, hogy az iskolai terhek megoszlása aránytalan, mert vannak egyházközségek, ahol az iskolai adózás eléri a 100- 450 sőt, a 200°/ 0-ot is, a hitközség tagjai roskadoznak a közterhek alatt, míg ugyanakkor egyes erő­teljes adóalanyok a törvény hiányos rendelkezése folytán kisiklanak minden kulturális ^adóteher viselése alól." Ezen visszás helyzeten kíván segíteni Borsod-Gömör-Kishont egyesített vár­megyék törvényhatósági bizottságának közgyűlése, amidőn a Felsőházhoz intézett feliratában az iskolai terhek arányos viseléséről szóló törvénynek megalkotását kéri. Mivel a feliratban felhozott körülmények tényleg fenállanak és egy rendkívül fontos nemzeti ügyről, a népoktatás megmentéséről van szó, az arányosító törvényre és országos iskolai pótadóra sürgős szükség van a már tarthatatlanná vált helyzet orvoslása végett. A közoktatásügyi bizottság tisztelettel javasolja a t. Felső­háznak, hogy a legmelegebb pártolással adassék ki ezen felirat megfelelő törvény­javaslat mielőbbi megalkotása végett a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek. II. A felekezeti iskolai tanítók fizetésének államsegéllyel való kiegészítésénél az államsegély mérve a helyi járandóságtól függ és ahhoz alkalmazkodik. A ter­mény béli helyi járandóságok értékének megállapítása értékegységekkel történik ; egy értékegység egy métermázsa búza árával egyenlő. A búza métermázsánkénti

Next

/
Oldalképek
Tartalom