Felsőházi irományok, 1931. IV. kötet • 129-195. sz.
Irományszámok - 1931-144
110 144. szám. külön békeszerződést kötött, amelyet 1923. évi július hó 24-én Lausanne Dan írtak alá. Ez a lausannei békeszerződés elismeri Törökországot mint a nemzetközi jogközösség egyenlőjogú tagját és 28. cikkében az összes szerződő felek kijelentették, hogy hozzájárulnak Törökországban a kapitulációs jogoknak teljes megszüntetéséhez. Törökország azután az előbb említett szerződő hatalmakkal még más nemzetközi egyezményeket is kötött, többek között ugyanazon a napon aláírták a letelepedésre és a bírói hatáskörre vonatkozó nemzetközi egyezményt is, amelynek 15. cikke kimondja, hogy a bírói hatáskörre vonatkozó összes kérdéseket Törökország és a többi szerződő hatalom között a nemzetközi jog elveinek megfelelően fogják rendezni. A lausannei békeszerződés elismerésére Magyarország már az 1921 : XXXIII. t.-c.-be iktatott trianoni szerződé? 70. cikke, illetőleg a 74. cikk második bekezdése értelmében kötelezte,magát. Magyarország azután a Török Köztársasággal barátsági szerződést kötött, amelyet az 1924 : XVI. t.-c. iktatott az ország törvényei közé ; ennek 2. cikke kifejezetten szintén kimondja, hogy a szerződő felek megállapodnak arra nézve, hogy a két állam között a diplomáciai viszonyt a nemzetközi jog elveinek és a viszonosságnak megfelelően fogják létesíteni. Ezt követte két kereskedelmi szerződés (1927 : XXVI. é& 1930 : XXXVI. t.-c), letelepedési szerződés (1927 : XXVII. t.-c.) és végül semlegességi, békéltető eljárási és választott bírósági szerződés, amelyet az 1930 : I. t.-c. iktatott az ország törvényei közé. Kiadatási jogviszonyaink szabályozása a békeszerződések megkötése után rövidesen szintén szóbakerült és még az 1926. év folyamán diplomáciai érintkezésbe léptünk a kiadatásokra vonatkozó kérdések kölcsönös szabályozása céljából. Minthogy Törökország arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy alakszerű kiadatási egyezmény nélkül alkotmányjogi okokból nem áll módjában kiadatást engedélyezni, viszont késznek nyilatkozott alakszerű kiadatási egyezmény kötése végett tárgyalásokba bocsátkozni, a két állam képviselői evégből hosszabb tárgyalásokat folytattak, amelyeknek eredményeképpen 1932. évi május hó "29. napján azt a kiadatási egyezményt írták alá, amely ennek a törvényjavaslatnak tárgya. II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. Az egyezmény három (I—III.) fejezetre oszlik, amelyek közül az I. fejezet a kiadatási jogot és eljárást öleli fel. Az egyezmény azt az új rendszert követi, amely nem sorolja fel egyenkint a kiadatási bűncselekményeket, hanem az 1—3. cikkekben megállapítja a kiadatási kötelezettség általános feltételeit, a 4. és 6. cikkben pedig megjelöli azokat a kivételeket, amikor nincsen helye kiadatásnak. Ez az általánosító rendszer a kiadatási bűncselekmények kimerítő felsorolásánál azért jobb, mert egyrészt kiküszöböli a szerződő államok törvényeiben szereplő bűncselekmények eltérő elnevezéséből eredő nehézségeket, másrészről megvan az az előnye is, hogy az egyezmény hatálya a később büntetendőkké nyilvánított cselekményekre Önmagától kiterjed, hacsak ez a bűncselekmény a kivételek alá nem esik. A 7. cikk értelmében a kiadatási megkeresést diplomáciai úton kell továbbítani a megkeresett kormányhoz és a megkeresést az általában szokásos okiratokkal kell felszerelni.
