Felsőházi irományok, 1931. III. kötet • 72-128. sz.
Irományszámok - 1931-76
Í8 76. szám. • Minthogy belföldi vonatkozásban ez a védelem az 1890 : II. t.-c. 3. §-ában szűkebb mértékre volt korlátozva, nehogy a külföldi a belföldnél nagyobb előnyökhöz jusson, ezt a védelmet az idézett §. kiegészítésével úgy kell szabályozni, hogy a szerződő külföldiekre a belföldi szabályozás kiterjesztett keretek közt érvényesüljön. Annak, hogy a kérdés a lajstromozás megtagadását eredményező okok közt az 1890 : II. t.-c. 3. §-ának kiegészítéseképpen nyer szabályozást, következménye, hogy ez a szabályozás a törlésre is kiterjed, mert a 21. §. d. pontja szerint a védjegy törlendő, ha nem volt belajstromozható. A javaslatnak az a rendelkezése, hogy a külföldi jelzésre vonatkozó tilalom csak akkor érvényesül, ha a kereskedelemügyi miniszter ezt a jelzést mint ilyent a Budapesti Közlönyben közzétette, egyedüli megfelelő eszköze a jogbiztonságnak. A 13. §-hoz. A hágai főegyezmény 7/6. cikkének a külföldi kollektív védjegyek oltalmazására vonatkozó rendelkezéseit a kollektív védjegyek oltalmáról rendelkező 1921 : XXII. t.-c. 2—6. §-ainak a kiegészítése útján kell érvényesíteni. Annak a megállapítását, hogy a kollektív védjegyet bejelentő külföldi egyesülés az idézett törvény 2. §-ának megfelel-e, belföldi hatóság elbírálására bízni nem lehet. Ezért javasolom azt, hogy ezt a körülményt csak a kollektív védjegynek a származási országban történt belajstromozásával lehessen igazolni, ami egyedül alkalmas annak a bizonyítására, hogy ezt a kérdést az arra legilletékesebb hatóság igenlő értelemben döntötte el. A viszonosság fennforgásának kérdésében a jogbizonytalanságot el kell kerülni. Erre az egyedüli megfelelő mód az, ha e tekintetben — úgy mint az 1911 : L t.-c. 124. §-ában szabályozott esetben — hatóságnak és pedig a kereskedelemügyi miniszternek megállapítása irányadó. A 14. §-hoz. Az 1908 : LIL t.-c. 3. §-ának utolsó bekezdése, amely szerint uniós elsőbbséget belföldi bejelentő külföldi bejelentés illetőleg letétel alapján belföldön igénybe nem vehet, a belföldi feltalálót a külföldinél hátrányosabb helyzetbe juttatja. Ezért ennek a rendelkezésnek hatályon kívül helyezése kívánatos. Mellőzhetetlen az 1913 : XII. t.-c. 1. §-a 2. és 3. bekezdésének hatályon kívül helyezése is, mert a megvonás a kényszerengedély intézményével, valamint a jelen törvény 6. §-ával olyan szabályozást nyert, amely mellett az említett rendelkezések nem érvényesülhetnek. Az 1895 : XLI. t.-c. 4. §-ának második bekezdése olyan rendkívüli elévülési határidőt állít fel, amelynek a fenntartása alig indokolható. Fenntartása ugyanis azt jelentené, hogy törlési perrel a bejegyzéstől számított két év eltelte után nem léphet fel az, aki ugyanezen ok miatt az 1923 : V. t.-c. 9. §-a alapján az ilyen védjegy használatának abbahagyását követelheti. Az 1920: XXXV. t.-c. 8. és 9. §-ainak hatályon kívül helyezését a 10. §. indokolja. A 15. §-hoz. A 15. §-ban említett összeg átértékelését a koronaromlás és a vele kapcsolatos pengőszámításra történt áttérés indokolja. A 16. §~hoz. A 16. §. az átmeneti rendelkezések tekintetében arról kíván gondoskodni, hogy az ipari tulajdont igénybe vevőkre lehetőleg a reájuk nézve kedvezőbb jogszabály nyerjen alkalmazást. A 17. §-hoz. Ez a §. azoknak a jóhiszemű belföldi iparosoknak az érdekeit védij akik a 8., 9., 10. §-ok értelmében meghosszabbított oltalmi idejű valamely szabadalomnak az 1895 : XXXVII. t.-c. 19. §-a értelmében való közeli lejáratára számítván, belföldön a szabadalom tárgyának gyakorlatba vételére előkészültek. A §-ban megállapított határidő kizárja a §. felhasználásával történő visszaéléseket.
