Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-487
60 487. szám. ben többnyire az államnak kell előlegeznie, vagy segélyként adományoznia és ezért célszerű e felvételi és tervezési költségeket e törvényjavaslat keretében biztosítani. A 2. §-ban foglalt rendelkezés azonos az 1914 : XXXVIII. t.-c. 5. §-ában foglalt rendelkezéssel. A 3. §. tartalmazza azt az új rendelkezést, hogy segélyen és kamatmentes kölcsönökön felül kamatköteles kölcsönök is engedélyezhetők az érdekeltségek részére. Ezen kölcsönök visszafizetési feltételeinek megállapítására irányuló hoszszas tárgyalások elkerülése végett célszerűnek látszott a visszafizetési feltételeket a törvényben megállapítani. Ezen megállapításnál oly megoldást kellett keresni, hogy a kölcsön visszafizetésére szolgáló, az érdekelteket terhelő évi kivetések a visszafizetés egész tartama alatt ugyanazon összeget tegyék ki, nehogy a kultúrmérnöki hivataloknak évenként kelljen a kivetések kiszámítására irányuló műveleteket elkészíteni. Az évi kivetési összegek állandósításának biztosítása végett tehát ezen kölcsönök törlesztéses kölcsönképpen fognak engedélyeztetni és pedig tízévi visszafizetési időtartammal és a Magyar Hemzeti Bank mindenkori hivatalos váltóleszámítolási bankkamatlábának megfelelő kamatláb mellett. Az állam súlyos pénzügyi helyzetére való tekintettel hangsúlyozni kellett, hogy államsegély csak kivételesen engedélyezhető, míg az állami kölcsön maximális határát a költségszükséglet 50 %-ában látszott indokoltnak megállapítani. A 4. §. rendelkezései azonosak az 1914 : XXXVIII. t.-c. 7. §-ában foglalt rendelkezésekkel. Az 5. §. rendeli el az általános indokolásban bővebben kifejtett okokból a hatóságilag rendezett vízfolyásoknak és medreknek a kultúrmérnöki hivatalok által történő állandó jókarbant art ásat tekintet nélkül arra, hogy ezek a vízrendezési munkálatok állami támogatással készültek-e vagy sem. Az 1914 î XXXVIII. t.-c. 8. §-a az e törvény alapján állami támogatással szabályozott vagy jókarba helyezett vízfolyásoknak és medreknek további fenntartását az érdekeltek terhére ,a kultúrmérnöki hivatalok hatáskörébe utalta, E törvény 8. §-ához tartozó indokolás erre vonatkozólag a következőket mondja : «Az a rendelkezés, hogy a munkálatok befejezése után a fenntartásról is a hivatalok gondoskodjanak, szintén feltétlenül szükséges, mert a múltból számos példa mutatja, mennyi úgy az állam, mint az érdekeltek részéről igen nagy áldozatot igényelt mű pusztult el a miatt, mert a fenntartást azok, akiknek az feladata lett volna, vagy egyáltalában nem, vagy pedig nem a kellő szakértelemmel teljesítették. Éppen ezen tapasztalatok teszik mellőzhetetlenné, hogyha e javaslatom törvényerőre emelkedésével az állam nagyobb akciót indít a szóbanforgó folyók rendezése érdekében, a kellő fenntartás megfelelő módon biztosítást nyerjen. E nélkül az akciótól sikert várni nem lehetne.» Ez az idézett érvelés nemcsak az állami támogatással végzett szabályozási munkálatokra áll, hanem az állami segítség nélkül kizárólag az érdekeltek anyagi áldozataival szabályozott vízfolyásokra is és a nemzeti vagyon, melyet ezen utóbbi vízrendezések képviselnek, éppúgy állandó gondozást és épségben tartást érdemel, mint azok a munkálatok, melyekhez az állam is hozzájárult. Ez a §. továbbá az érdekeltségnek a fenntartási munkálatok intézésébe való bekapcsolását akarja biztosítani véleményező bizottság alakjában. Az 1914 ; XXXVIII. t.-c. 8. §-a szerint az állami támogatással létesített munkálatokra vonatkozólag a földmívelésügyi miniszter alakította meg a véleményező bizottságot. Miután a fennálló gyakorlat szerint az 1885 : XXIII, t.-c. 40, §-a alapján hatóságilag elrendelt medertisztogatások engedélyezési eljárása
