Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-487
487. szám; 57 Hogy mily fontos feladatot kíván e tekintetben e törvényjavaslat megoldani, bizonyítja egyebek között az a rengeteg kár, mely az ország gazdaközönségét a mételykór következtében állatállományában állandóan éri (legutóbb ismét igen nagy mértékben az 1926. évben), és amelynek leghatékonyabb ellenszere a vízfolyások rendezése és kellő karbantartása. A vízitársulataink gondozása alatt álló vizeket nem tekintve, az állami szabályozás alá nem tartozó vizeink kevés kivétellel siralmas állapotban vannak. Gazdatársadalmunk általában nem sok érzékkel bír a vízfolyások rendezése és karbantartása iránt, a törvényhatósági közigazgatás pedig, amelyre az 1885 : XXIII. t.-c. a vízfolyások rendezését és karbantartását bízta, sokfelé ágazó tennivalói mellett ezen kiváltképpen szakszerű intézkedéseket igénylő ágazatot kellő eredménnyel ellátni nem képes ; ezért rendkívüli fontossága van annak, hogy az állam a maga vízügyi szakszerveivel az eddiginél nagyobb mértékben karolja fel a kisebb vízfolyások karbahelyezésének, különösen azonban azok állandó fenntartásának ügyét. A törvényjavaslathoz csatolt I. számú melléklet csak általánosságban tünteti fel a szükséges munkálatokat és hozzávetőleg mutatja ki a költségszükségletet, ha tehát oly vízfolyáson lennének munkálatok végrehaj tandók, amely a kimutatásban feltüntetve nincsen, az nem zárja ki azt, hogy ily vízfolyás rendezési munkálatait teljesítő érdekeltség is támogatható legyen, az egyes munkálatok végrehajtására szükséges költségelőirányzatok pedig a részletes felvételek alapján elkészítendő műszaki tervekben fognak megállapítást nyerni. Az 1914 : XXXVIII. t.-c. nemcsak az állami támogatással létesítendő mederszabályozási munkálatok végrehajtását, hanem az állami támogatással szabályozott medrek állandó fenntartását is a kultúrmérnöki hivatalok hatáskörébe utalta. A törvénynek ezt a rendkívüli célirányos intézkedését az országnak állami kezelés alatt nem álló Összes vízfolyásaira kívánom kiterjeszteni, amit azok a szomorú tapasztalatok tesznek indokolttá, amelyeket a már hatóságilag rendezett vízfolyások későbbi állapota körül szereztünk. • A helyzet ma az, hogyha valamely vízfolyás hosszas, évekre terjedő hatósági tárgyalások után a kultúrmérnöki hivatal tervei és közreműködése alapján az érdekeltségnek igen nagy megterhelése mellett szabályozást nyer, úgy e munkálatok befejeztével a vízfolyás további sorsával rendszerint senki sem törődik. A járási főszolgabíró, akire az alispáni véghatározat a vízjogi törvény 177. §-a alapján a mederfenntartás foganatosítását bízta, sokféle tennivalói mellett nem szentelhet ennek a kérdésnek kellő időt és figyelmet és rendszerint csak akkor foglalkozik ezzel az üggyel, ha az érdekeltek ezirányban panasszal fordulnak hozzá. Ez pedig csak akkor történik meg, ha a vízfolyás az éveken át tartó elhanyagolás folytán eredeti ősállapotába süllyedt vissza, amikor a patakot vagy a vízfolyást a növényzet teljesen benőtte, a meder beiszapolódott, a rétek és legelők posvánnyá váltak és a gazdasági kár már elviselhetetlenné lett. Ekkor megindul ismét a közigazgatási apparátus és miután időközben az érdekeltségben előállott területi változások miatt az alispáni véghatározat alapos kiigazításra szorul, a vízfolyás medre pedig új mérnöki felvételt és költségszámításokat igényel, gyakran ismét évekig tart, amíg a szükséges előmunkálatok megtörténhetnek és a medertisztogatás keresztülvihető lesz. Ez természetesen ismét a gazdaközönség óriási megterhelését jelenti és majd minden esetben az államnak kell segélynyújtással a munkálatok gyors keresztülvitelét biztosítani. Az 1913 : XVIII. t.-c, mely a vízjogi törvény egyes hiányainak pótlását célozta, e bajokon azáltal vélt segíteni, hogy a medrek állandóan jókarban tartásával a községeket bízta meg, azért a.törvény 7. §--a olyképpen rendelkezik, hogy Felsőházi iromány. 1927—1932. XIV. kötet. 8
