Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.

Irományszámok - 1927-503

503. szám. 195 kifogástalan állapotban tartani, meg­újításukról is gondoskodni és azokat megváltás vagy háramlás esetében a megváltásra, illetőleg a háramlásra jogosultnak ugyanilyen állapotban át­adni ; 3. a fogyasztóknak villamos energia­szükségletét a fogyasztóterületen a fogyasztókkal szemben való egyenlő elbánás elvének megfelelően az enge­délyokiratban meghatározott minden­kori berendezés teljesítőképességének határán belül a megállapított feltéte­lek mellett kielégíteni ; 4. az engedélyokiratban eleve meg­állapított bővítéseket a kereskede­lemügyi miniszter felhívására hala­déktalanul végrehajtani. (2) Az engedélyes az előbbi bekez­désben felsorolt kötelezettségeinek tel­jesítése körében ipari szükségleteit a hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. t.-c. II. fejezetében foglalt rendelkezések szerint köteles fedezni. 33. §. (1) Az engedélyes a közhasz­nálatú villamosmű üzemét önkényesen meg nem szüntetheti. Köteles mindent megtenni avégből, hogy az energia­szolgáltatás folytonossága zavart ne szenvedjen és az esetleg jelentkező üzemzavarok a lehető legrövidebb idő alatt megszűnjenek. (2) Az engedélyes köteles az előre­látható tartós üzemszüneteket vagy korlátozásokat idejekorán, üzemének • bármely okból bekövetkezett beszün­tetését vagy korlátozását pedig a be­szüntetés, illetőleg a korlátozás okának és előrelátható tartamának megjelölésé­vel, azonnal bejelenteni a kereskede­lemügyi miniszternek és közölni — szükség esetében hirdetmény útján — valamennyi fogyasztóval. (3) Honvédelmi érdekeket veszé­lyeztető üzemzavarok esetében a ke­reskedelemügyi miniszter elrendelheti egyes fogyasztóterületeken vagy álta­lában a villamos energiafogyasztás kor­látozását. Ilyen korlátozást a keres­kedelemügyi miniszter akkor is elren­delhet, ha másképpen nem fedezhető sürgős, közérdekű energiaszükséglet jelentkezik. Az utóbbi esetben az enge­délyesnek meg kell téríteni az igénybe­vett villamos energiának azt az árát, amelyet a lekapcsolt fogyasztó, illetőleg az a fogyasztó fizetett, akinek fogyasz­tását korlátozták. 31. §, Az engedélyes köteles év­ről-évre mindazokat az üzemtechnikai adatokat, amelyek a mű és az energia­fejlesztés, szétosztás és fogyasztás vi­szonyainak megvilágításához szüksége­sek s amelyeket a kereskedelemügyi miniszter megállapít, a kitűzött időben bejelenteni. A kereskedelemügyi mi­niszter a bejelentett adatokat ellen­őriztetheti és azokat a szükséghez mér­ten közzéteheti. Az adatok bejelenté­sének elmulasztása esetében a kereske­delemügyi miniszter az adatokat az engedélyes költségére helyszíni vizsgá­lat útján is beszerezheti. Ugyanilyen elbírálás alá esik az adatoknak az en­gedélyes hibájából szükségessé váló helyesbítése. 35. §. (1) Az engedélyes köteles a kereskedelemügyi miniszter által az ellenőrzéssel megbízott hivatalos kö­zegeknek az üzemébe való belépést bármikor megengedni és az ellenőrzés foganatosítását előmozdítani. (2) Az ellenőrző közegek csak a ki­küldő hatóságnak tehetnek jelentést, egyébként pedig a tudomásukra jutó üzemi és üzleti viszonyok tekintetében titoktartásra kötelesek. {3) Az előbbi bekezdések rendelkezé­sei megfelelően állanak azokra is, aki­ket a kereskedelemügyi miniszter a m. kir. posta közegei közül az 1888 : XXXI. törvénycikk hatálya alá eső távírda-, távbeszélő- és egyéb berendezések za­vartalan működésének biztosítása ér­dekében a villamosműben a szükséges megfigyelések és mérések foganatosí­tására felhatalmaz. 36. §. (1) A 30. és 31. §-nak rendel­kezései a saját használatú villamos­művekre is megfelelően állanak. A ke­reskedelemügyi miniszter a 30. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezé­25*

Next

/
Oldalképek
Tartalom