Felsőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 474-544. sz.
Irományszámok - 1927-498
498. szám* , 159 kereskedelem jövedelmének csökkenését, végeredményben pedig á munkanélküliek számának emelkedését idézi elő. A vásárlóképesség és a fogyasztás csökkenése folytán az állami bevételek is csökkenő irányzatot mutatnak ós emellett az államnak fokozott áldozatokat kell hoznia a gazdasági helyzet nehézségeinek áthidalására. Egyrészt kíméletes adóbehajtással és fizetési halasztások engedélyezésével kellett könnyítenünk a gazdasági élet terhein, másrészt adómérséklésekkel és adóvisszatérítésekkel segítségére siettünk a termelésnek, hogy ezáltal a termeivényeknek különösen külföldi elhelyezését biztosíthassuk. Áldozatokat kíván az államháztartástól a munkanélküliség enyhítése is, mert még állami áldozatok árán is munkaalkalmakat kell teremteni, hogy a munkanélküliek megnövekedett számát módunkban álljon keresethez juttatni. Amikor eszerint az egyik oldalon az állami bevételek csökkenésével kell számolni, a másik oldalon pedig az állam igénybevétele növekszik, akkor természetesen keresnünk kell a módokat és eszközöket a bevételek csökkenésének ellensúlyozására és a kiadási többletek fedezésére. Elsősorban fokozott takarékossággal, a kiadások apasztásával igyekszünk az ellentételt megteremteni. Már az előző években is számos intézkedéssel törekedtünk a takarékosságra. Az elmúlt évben életbeléptettük az irodakezelés egyszerűsítését, tovább fejlesztettük a nyugdíjak megállapításának és számfejtésének központi intézését és megkezdtük az illetmények számfejtésének központosítását is. A számvitel terén is jelentékeny egyszerűsítéseket léptettünk életbe. A hivatalokban használt papírformákat szabványosítottuk, stb. Ezek az intézkedések tették lehetővé, hogy a közszolgálati alkalmazottak számának újabb apasztására gondoljunk és hogy a dologi kiadások csökkentésével is foglalkozzunk. Minthogy azonban az alkalmazottak létszámának csökkentése méltányossági és szociális szempontokból máról-holnapra nem lehetséges, hatéves programmot állítottunk fel, amelynek keretében az alkalmazottak számának 10 %-os csökkentését tervezzük. Ezen hat évnek első évét a folyó költségvetési év képezi és a programm végrehajtása már ebben az évben kezdetét is vette. Ez kifejezésre jut a költségvetésben is, amennyiben a létszámok csökkentettek, az évközi megtakarítások kulcsa pedig jelentékenyen felemeltetett, figyelemmel arra, hogy a megüresedő állások az elkerülhetetlen szükségességtől eltekintve, már ebben az évben sem töltetnek be. A létszámapasztást azonban törvényhozási úton intézményesen is biztosítani kívánjuk és ezzel kapcsolatban a magasabb állások számát is aránylagosan csökkenteni szándékozunk a létszámviszonyok újabb rendezése, nevezetesen új, úgynevezett normálstátusok megállapítása útján. Minthogy azonban ezeknek az intézkedéseknek telj es hatása csak fokozatosan, több év alatt érvényesülhet, már pedig az adott viszonyok között gyors eredményre van szükség, ezért a kormány már a folyó költségvetési évben is mindent megtesz, hogy fokozott megtakarításokat érjen el. így a személyi kiadások . apasztása érdekében ez év folyamán előléptetéseket is csak akkor eszközlünk, ha a szolgálat érdeke megköveteli. Ezenkívül az alkalmazottak rendkívüli segélyezésére és jutalmazására szolgáló összegeket felére kívánjuk leszállítani. Teljes megszüntetése a segélyezéseknek és jutalmazásoknak egyrészt a betegség, halálozás vagy egyéb sorscsapások folytán kivételesen nehéz anyagi viszonyok közé jutó alkalmazottak megsegítésének lehetősége céljából, másrészt azért sem lehetséges, mert a rendesen túlmenő fokozott munkateljesítményt csak akkor lehet elérni, ha a fokozott munkát végző tisztviselők jutalmazása továbbra is lehetséges lesz. A személyi járandóságok csökkentésével függ össze a kormánynak az a