Felsőházi irományok, 1927. XII. kötet • 389-419. sz.
Irományszámok - 1927-392
108 392. szám. Nem képzelhető el azonban, hogy legyen valaha olyan belügyminiszter, aki a létszámapasztást a székesfővárosi közigazgatás érdekeinek a félretételével és a gazdasági követelmények kényszere nélkül követelné. Ez a rendelkezés tehát, amely a többi törvényhatóság háztartásának rendezésével kapcsolatban kétségkívül ezekkel szemben szintén érvényesülni fog, a végső szükség esetére biztosítsa az a jogalap, amely az ilyen irányú követelmények teljesülésére is lehetőséget nyújt. A 93. §-hoz. A §. (i) bekezdése azokat a határozatokat sorolja fel, amelyek csak a kormány jóváhagyása után hajthatók végre. A §. (2) bekezdése a jóváhagyás kérdésében való döntés határidejét 60 napban állapítja meg az eddigi 40 nap helyett, ami abból a tapasztalatból eredt, hogy a 40 napi határidő, különösen olyan ügyekben, amelyek több minisztérium állásfoglalását teszik szükségessé, nem elegendő. A §. (3) bekezdése végül felterjesztési jogot biztosít a főpolgármester részére a törvényhatósági bizottságnak, továbbá az intézőtanácsnak, végül a polgármesternek minden közérdekű ügyben hozott határozata ellen. Ez a rendelkezés a főpolgármesternek hasonló jogot kíván adni, mint az 1886 : XXI. t.-c. 57. §-ának h) pontja a főispánoknak ; a felterjesztéssel megtámadható határozatok körét azonban szélesebbre terjeszti ki, amennyiben nemcsak a törvényhatósági bizottság határozatai ellen enged felterjesztést és minden közérdekű ügyben hozott határozat ellen helyt ad annak, tekintet nélkül arra, hogy sért-e az törvényt, miniszteri rendeletet, avagy állami érdeket. A 94. §-hoz. A szabályrendelet-alkotás a törvényhatóság egyik legfontosabb feladata, mert azzal saját belügyeinek szabályozására általános szabályt teremt, amely az azonos ügyek intézésénél kivétel nélkül irányadó, míg az egyes ügyekben hozott határozat, bárminő nagyfontosságú elvi kérdést dönt is el, semminemű kötelező hatállyal nincs más ügyekre. Természetes tehát, hogy az ilyen állandó jellegű jogszabály csak a tárgya szerint illetékes miniszter jóváhagyása után válhatik hatályossá, amint ezt a §. (1) bekezdése megállapítja. A §. különbséget tesz a szabályrendeletek közt a szerint, amint azok megalkotása a törvényhatóság szabad elhatározásától függ, — avagy megalkotásukat törvény rendeli el. Az előbbiek kevésbbé fontosak, és ezért a jóváhagyásra hivatott miniszter ezeket csak törvényesség szempontjából veheti felülvizsgálat alá, célszerűség szempontjából pedig csak azokat a rendelkezéseiket, amelyeket fellebbezéssel, támadtak meg. A belügyminiszternek jogot ad azonban a §. (2) bekezdése, hogy az ilyen szabályrendeleteket vagyonfelügyeleti szempontból is felülvizsgálja. A felülvizsgálatra hivatott miniszter aztán a most említett csoportba tartozó szabályrendeletet jóváhagyja, vagy attól a jóváhagyást indokolt határozatban megtagadja. Azokkal a szabályrendeletekkel szemben ellenben, amelyeknek megalkotását törvény teszi kötelezővé, a miniszter módosításokat, egyes rendelkezések kihagyását, vagy a hiányok pótlását kívánhatja meg ; sőt arra az esetre, ha a törvényhatóság a megszabott határidőre egyáltalában nem alkotja meg az ilyen szabályrendeletet, vagy nem módosítja azt a miniszter kívánságainak megfelelően, vagy ha a szabályrendelet a módosítás után sem felel meg rendeltetésének, feljogosítja a javaslat a minisztert, hogy rendelet útján intézkedjék, amely rendelet azonban csak addig marad hatályban, amíg a törvényhatóság olyan szabályrendeletet nem alkot, amelyet a miniszter jóváhagyásával megerősít.
