Felsőházi irományok, 1927. XII. kötet • 389-419. sz.
Irományszámok - 1927-392
104 392. szám. A 75. §-hoz. Ez a §. az eddigi helyzettel szemben változást nem létesít s csak a gyakorlatban már amúgy is alkalmazott szabályokat tartalmazza. A 76. §-hoz. Ennek a §-nak a rendelkezései eddig is életben voltak és ezért indokolásra nem szorulnak. A 77. §-hoz. A javaslatnak ez a §-a meghatározza a hitelátruházás kereteit, az évek óta érvényesített gyakorlatnak megfelelően megszünteti a pótkezelési időszakot és szabályként állapítja meg, hogy a költségvetési év végéig ki nem utalványozott hitel vagy hitelmaradvány elévül és azontúl fel nem használható, hacsak a következő évre zárszámadásilag fenn nem tartatott. A hitelfenntartások kérdésének törvényes rendezése, illetőleg a hitelfenntartások korlátozása azért szükséges, mert a hitelfenntartások már évek hosszú sora óta százakra menő tételekben és igen nagy összegekkel szerepelnek a székesfővárosi zárszámadásokban. A fenntartott hitelösszegek között nagy számmal szerepelnek olyan összegek is, amelyek annak idején nem beruházási célokra, vagy közművek létesítésére, hanem a kegkülönbözőbb címeken folyó kiadásokra, kifizetetlen számlákra, nyugdíjakra, stb. voltak szánva és a költségvetési évben fel nem használtattak. Mindezeknél fogva szükséges, hogy a hitelfenntartások csak az építkezésekre és első felszerelésekre előirányzott hiteleknek a költségvetési évben fel nem használt részére korlátoztassanak. Ez a rendelkezés nem zárja ki azt, hogy a nagyobb beruházásokra több évi költségvetés terhére megosztottan felvett összegek a beruházás foganatosításáig, illetőleg a felhasználásig fenntartassanak és alapszerűleg kezeltessenek. A 78. §-hoz. A zárszámadásnak és a vagyonmérlegnek a főszámvevő felügyelete és ellenőrzése alatt a számvevőség által való elkészítésére a határidőt a számadási évet követő április hónap 15-ében kellett megállapítani, hogy ily módon a törvényhatóság intézőtanácsának is kellő ideje legyen a zárszámadás megvizsgálására és javaslatának előterjesztésére és hogy a törvényhatósági bizottság közgyűlése is abba a helyzetbe jusson, hogy május hó 15-éig a zárszámadást megvizsgálhassa és elfogadása kérdésében határozhasson. Ez a §. egyébként újítást nem tartalmas. A 79. §-hoz. Ez a §. az 1927 : V. t.-c-ben foglalt rendelkezéseknek felel meg s ezért nem szorul indokolás*-", A 80—83. §-hoz. E szakaszok a pénzek és egyéb értékek kezelésével megbízottak számadási kötelezettségét állapítják meg, továbbá a pénzkezelő hivataloknak és a számadásoknak megvizsgálására, a számadók felmentésére, esetleg elmarasztalására, a számadó panaszjogára, a marasztaló határozatnak közadók módjára való behajtására és a kártérítési kötelezettségre vonatkozó szabályokat tartalmazzák. E fontos kérdések korszerű szabályozásának hiánya eddig annál is inkább érezhető volt, mert az 1872 : XXXVI. t.-c. e részében, különösen pedig a számadókkal szemben a felelősség érvényesítése tekintetében megfelelő rendelkezéseket nem tartalmazott. A 84—86. §-ohhoz. A székesfőváros intézetei, közintézményei és közművei szervezetének és kezelési módjának szabályrendelettel való megállapítására, valamint a közintézmények és közművek beruházási költségeinek fedezése céljából