Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.
Irományszámok - 1927-354
354. szám. 131 felöl azonban gondoskodik arról, hogy a korábban létesült vállalat érdekei ne sértessenek. E szakasz egyúttal kifejezetten tisztázni kívánja azt a vitát, amely egyes városokkal, részint a városnak a területhasználat kizárólagosságára vonatkozólag a közúti vasúttal kötött szerződése, részint a városnak saját közlekedési programmja érdekében való állásfoglalása miatt támadt és amely bizonyos magyarázat mellett útját állja, hogy a város távolabbi körzetével összeköttetést kapjon. Nagyon érthető ugyanis, hogy a városok a közúti vasút létesítését a területhasználati jog lekötésével biztosították. E vasutak csekély jövedelmezősége mellett különben senki ily vállalkozásra nem lett volna hajlandó. Az is igen érthető, hogy a városok a körzetük bekapcsolását a maguk közlekedési vállalatainak kívánják fenntartani. Ha azonban sem a közúti vasút sínhálózatát fejleszteni, sem a város saját közlekedésügyi programmját hamarosan megvalósítani nem tudja, a területhasználati jog helytelen értelmezése, vagy a város elvi fenntartása arra vezethet, hogy a városok az általános forgalom közepette, mint megközelíthetetlen sziklaszirtek meredeznek ki. Ily természetű akadályok azonban a közlekedésügy egyetemes érdekei előtt meg nem * állhatnak, tehát gondoskodni kell, hogy azok elháríthatok legyenek és a gépkocsijáratoknak a város szívébe való bejutása okvetlenül biztosítható legyen. E mellett természetesen a közúti vasutakat sérelem nem érheti, vagyis megfelelő kikötéseket kell tenni, hogy a gépjáróműváUalat a város területén tőle forgalmat el ne vonhasson. Ennek biztosítékául a gépjáróművállalatot bizonyos útvonalakról ki lehet zárni, vagy el lehet attól tiltani, hogy a város belterületének pontjai között utasforgalmat lebonyolíthasson, vagyis menetjegyet máshová mint távolsági viszonylatra kiadhasson, stb. Ha mindezek a szempontok érvényesülnek, az engedély kiadása sem a városra, sem a közúti vasútra sérelmes nem lehet és utóbbi kártérítési igényt annál kevésbbé támaszthat, mert hiszen a 16. §. értelmében a' gépjáróműváUalat engedélyezésénél az elsőbbség a közúti vasutat iUeti. Az engedélyezés jogának a törvényjavaslatban elfogadott rendszeréből következik, hogy a helyközi járat megáUóhelyeit és végáUomásait valamely város, vagy község belterületén is a kereskedelemügyi miniszter jogosult megállapítani. Magától értetődik, hogy a városnak, vagy községnek, rendészeti, városépítészeti, szociális, iskolaügyi és más közérdekű szempontból nyilvánított kívánságai megfelelő figyelembe fognak vétetni. Az 1928 : VI. törvénycikk a gép járóműveket a közutak fenntartására szolgáló külön adóval rótta meg. A közhasználatú gépjáróműváUalatok gép járóműveit ezenfelül útfenntartási hozzájárulás fizetésére is kötélzete, amely az igénybevett út hossza arányában a törvényhatóságokat, városokat, községeket és egyéb alsóbbfokú útfenntartókat illeti. Számos városnak és községnek ezenfelül sorompó joga, vagyis kövezet vám szedését biztosító joga van. Ámbár sem az útfenntartási hozzájárulásokból, sem ahelyenkint meglévő kövezet vámból eredő bevételek az utaknak a gép járóművek által igénybevétele folytán előálló kiadásokkal arányban nyüván nem áUanak, mégis mindezek és az egyéb közszolgáltatások együttvéve a gépjáróműváUalatok oly mértékű megterhelését jelentik, hogy a városoknak és községeknek tartózkodniuk keü attól, hogy e váUalatokat továbbmenően jövedelemszerzés forrásául tekintsék. E váUalatok elvégre a városoknak és községeknek az iparukat, kereskedelmüket és a szeUemi foglalkozásokat tápláló forgalmat hoznak, aminek hasznát az utak igénybevételéért más téren elért közvetett kárpótlásnak keU tekinteni. Minthogy e váUalatok útfenntartási hozzájárulást fizetnek, nem lehet ezeket területhasználati díjjal, vagy helypénzzel még akkor sem megterhelni, ha gépjáró17*
