Felsőházi irományok, 1927. XI. kötet • 350-387. sz.
Irományszámok - 1927-354
126 354. szám. seket, valamint az engedélyezés feltételeire vonatkozó helyi kívánalmakat, végül általában a közbiztonsági, közrendészeti és közegészségügyi kérdéseket tisztázza. A fent ismertetett eljárást kell követni akkor is, ha valamely állami, vagy önkormányzati hatóság saját üzemében kíván gépjáróművállalatot létesíteni. A törvényben előírt eljárást tehát sem közgyűlési határozat, sem szabályrendelet nem pótolhatja. Az előkészítő eljárás eredményéhez képest a kereskedelemügyi miniszter elhatározását a folyamodó féllel leiratban közli, míg az engedélyezésre jogosult alsóbbfokú hatóság véghatározatot hoz arra vonatkozólag, hogy az engedélyt kinek és milyen kikötések mellett hajlandó megadni. Az alsóbbrendű hatóságok az általuk kiadott engedély másolatát, főleg a közlekedéspolitikai irányítás egységességének, de általában a kormányhatósági ellenőrzésnek és az ( ebből folyó intézkedési jogkörnek biztosítása érdekében, a kereskedelemügyi miniszterhez haladéktalanul felterjeszteni és- az engedéllyel kapcsolatos mindennemű olyan változásról, amelyet a törvény megenged, a kereskedelemügyi miniszternek jelentést tenni kötelesek. A 11. §-hoz. A vállalkozónak a vele közölt feltételek elfogadása tekintetében a hatóság megítélése szerint helyénvaló alakban (két tanú, vagy a községi elöljáróság által előttemezett, vagy közjegyzőileg hitelesített okiratban) kifejezetten nyilatkozni kell. Csak ezután lehet az engedélyokiratot kiadni, sőt az alsóbb fokú hatóságok az engedélyokiratot csak a határozat jogerőre emelkedése után adhatják ki.* A 12. §-hoz. E szakasz az engedélyokirat tartalma tekintetében a törvényben megállapított kötelezettségek felsorolását adja. \ 13. §-hoz. E szakasz a rendszeres járatok közlekedésének a dolog természete szerint időszakos megállapításra szoruló kérdéseiről rendelkezik. A díjszabási ;|og gyakorlását, illetőleg a közérdek főleg a díjtételek legfelsőbb határának megállapítását követeli. Bizonyos esetekben azonban minimális díjtételek megállapítása, vagy a díjtételek megkötése is szükséges lehet. Ha pl. a közérdekből kedvezmények nyújtására kötelezett vasút a többi utas, vágy fuvar részére magasabb díjtételt kénytelen megállapítani, méltánytalan lenne, ha a kedvezmény nyújtására nem kötelezett gép járómű vállalat a jobban fizető utasokat, vagy fuvart olcsóbb tarifa révén elhódíthatná. Az engedélyező hatóságnak tehát meg kell adni a jogot, hogy ilyen esetben a gép járómű vállalat részére minimális vitel-, vagy fuvardíjakat állapíthasson meg, vagy a vállalat díjszabási jogát másként korlátozhassa. A rendszeres járat engedélyese csak olyan viteldíj-, vagy egyéb fuvarozási kedvezményt nyújthat, melyet egyenlő feltételek mellett bárki igénybe vehet. A 14. §-hoz. E szakasz értelmében főleg a fuvarozási kényszert és a fuvarozással kapcsolatos fuvarjogi felelősség kérdését kívánom a rendszeres járatokra vonatkozólag a vasutakra megállapított kötelezettségekhez hasonlóan szabályozni. Miután e vállalatok a javaslat 18. §-a értelmében bizonyos útvonal forgalmának lebonyolítására kizárólagosságot nyerhetnek, a közönség érdekei, ugyanabból az okból, mint a vasutaknál, a vasutakra megállapítotthoz hasonló védelmet igénylik, a gépjáróműüzem természetének megfelelő eltérésekkel. Az esetenként fuvarozást űző gép járómű vállalat okra ellenben csak az egyéb fuvarozókra az 1875 : XXXVII. törvénycikk (kereskedelmi törvény) 392—-421. §-aiban foglalt rendelkezéseket lehet alkalmazni. A vasutakat terhelő kötelezettségeket ezekre átvinni már csak azért sem lenne méltányos, mert ezeknek semmi sem jut abból a védelemből, amelyet a vasutak élveznek. Különben is az üzemi, fuvarozási és díjszabási kényszernek az esetenkinti fuvarozást űző vállalatokra való alkalmazása és ennek ellenőrzése gyakorlatilag kivihetetlen. Másrészt azonban
