Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.

Irományszámok - 1927-292

292. szám. 29 292. szám. A m. kir. külügyminiszter jelentése a Litvániával való kereskedelempolitikai viszonyunk rendezéséről. Tisztelt Képviselőház! Az 1927. évi XV. t.-c. 1. §-a felhatalmazta a kormányt, hogy kereskedelmi és forgalmi viszonyaink szabályozása céljából legfeljebb három év tartamára, vagy hat hónapot meg nem haladó felmondási idő kikötésével a szükséghez képest meg* állapodásokat köthessen, azokat rendeleti úton életbeléptethesse, valamint át­meneti rendelkezéseket tehessen. A kormány ily tárgyú rendeleteit azonban a fentidézett törvény 1. §-ának 2. bekezdése értelmében köteles az országgyűlésnek bejelenteni. Ezen törvényes rendelkezés alapján van szerencsém bejelenteni a tisztelt Képviselőháznak, hogy a m. kir. kormány az említett felhatalmazás értelmében kereskedelempolitikai viszonyunkat a kölcsönös legnagyobb kedvezmény alap­ján Litvániával, a vele 1928. évi október hó 23-án Kaunasban jegyzékváltás útján létrejött provizórikus megállapodás életbeléptetésével (4.850/1928. M. E. számú rendelet, kihirdetve a Budapesti Közlöny 1928. évi november hó 20-án megjelent 264. számában) 1928. évi október hó 23-án kezdődő hatállyal rendezte» Budapest, 1929. évi február hó 14-én. Walko Lajos s. h. y m. kir. külügyminiszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom