Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.

Irományszámok - 1927-299

196 299. szám. zolatlanul nem tesz eleget, azt a törvény­hatósági bizottság közgyűlése — az elnök bejelentése alapján ^~ nyilvánosan figyel­mezteti kötelességére. Aki másodízben is igazolatlanul elmarad, elveszti tör­vényhatósági bizottsági tagságát. (s) A nyolctagú összeférhetetlenségi bizottság elnökét és jegyzőjét tagjai közül maga választja, és az összeférhe­tetlenség kérdésében titkos szavazással, végérvényesen határoz. A határozat­hozatalnál az elnök mindig szavaz ; szavazategyenlőség esetében határozat­ként azt kell kimondani, hogy nincs összeférhetetlenség. Az Összeférhetet­lenségi bizottság előadój a az a törvény­hatósági tisztviselő, aki az ügyet az előkészítő igazoló választmányban elő­adta ; — akadályoztatása esetében az, akit helyette a törvényhatóság első tisztviselője a törvényhatóság tisztvi­selői közül kijelöl. (9) Ha az összeférhetetlenségi bi­zottság a 8. §. (3) bekezdésének a) pontja alapján állapítja meg az össze­férhetetlenséget, megállapítása a tör­vényhatósági bizottsági tagság meg­szűnését vonja maga után ; — ha pedig azt a 8. §. (3) bekezdésének b) pontja alapján állapítja meg, felszó­lítja az érdekelt törvényhatósági bizott­sági tagot, hogy az összeférhetetlenségi helyzetet nyolc nap alatt szüntesse meg, és ezt ugyanazon határidő alatt iga­zolja, vagy mondjon le törvényhatósági bizottsági tagságáról. Ha az érdekelt törvényhatósági bizottsági tag össze­férhetetlen helyzetének megszünte­tését nyolc nap alatt nem igazolja, az összeférhetetlenségi bizottság megálla­pítja törvényhatósági bizottsági tagsá­gának megszűnését. (10) Akinek törvényhatósági bizott­sági tagsága bármilyen okból meg­szűnt, annak megszűnik minden olyan bizottsági, választmányi, küldöttségi stb. tagsága, amelyhez törvényhatósági bizottsági tagsága révén jutott. (11) A törvényhatósági bizottsági tagság jogerős megszűnése esetében a törvényhatóság első tisztviselője a pót­tag behívása (13. §. (0)) iránt intézkedik. Ha már nincs behívható póttag, vagy ha olyan törvényhatósági bizottsági tagsági hely üresedett meg, amely nem tölthető be póttag behívásával, a tör­vényhatóság első tisztviselője erről a választásra vagy kiküldésre jogosult hatóságot, szervezetet vagy intézményt azzal a felhívással értesíti, hogy a megüresedett helyre rendes és pót­tagok megválasztása, illetőleg képviselő és esetleg póttag kiküldése iránt leg­feljebb három hónap alatt gondoskod­jék. A felhívás következtében megvá­lasztott vagy kiküldött tagok, póttagok és kiküldöttek megbízása addig tart, amig annak a megbízása tartott volna, akinek tagsága megszűnt. (12) Amig a törvényhatósági bizott­sági tagság megszűnését jogerősen nem állapították meg, az érdekelt bizottsági tag tagsági jogát gyakorolja. 22. §. A törvényhatósági bizottság köz­gyűlésének hatásköre. (1) A törvényhatósági bizottság köz­gyűlésének hatásköre a törvényható­ság területét, szervezetét és gazdaságát érintő, és általában azokra a kérdé­sekre terjed ki, amelyekben a törvény­hatóság állásfoglalását vagy irányító akaratát kell kifejezésre juttatni. (2) Ehhez képest a törvényhatósági bizottság közgyűlése : 1. gyakorolja a politikai (1886 : XXI. t.-c. 2. §. c), levelezési, felírási jogot, a közigazgatási bírósági panaszjogot (1907 : LX. t.-c.), és a jelen törvény­ben megállapított fegyelmi jogkört ; 2. alkotja a törvényhatósági szabály­rendeleteket ; 3. határoz a területét érintő és a szervezetével kapcsolatos és hozzáutalt kérdésekben ; 4. tárgyalja a számonkérőszék jelen­tését, a törvényhatóság első tisztviselő­jének jelentését, valamint a közigazga­tási bizottság jelentéseit és javaslatait ; 5. felügyeletet gyakorol a közigaz­gatás önkormányzati szerveinek mű­ködése felett ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom