Felsőházi irományok, 1927. X. kötet • 288-349. sz.
Irományszámok - 1927-299
299. szám. 105 sági tisztviselőkkel intézi. A törvényhatósági tisztviselők kötelesek az alkotmányos kormány által kiküldött kormánybiztosnak jogszabályokkal nem ellenkező rendelkezéseit teljesíteni, és ezért őket a törvényhatóság nem vonhatja felelősségre. (12) A kisgyűlésnek, illetőleg a kormánybiztosnak olyan intézkedései és határozatai ellen, amelyeket a törvényhatósági bizottság hatáskörébe tartozó kérdésekben tesz és hoz, ugyanazokat a jogorvoslatokat lehet használni, mint amelyek a törvényhatósági bizottság határozatai ellen használhatók volnának." A képviselőház által elfogadott szöveg és az együttes bizottság részéről átdolgozott szöveg között — amint látható — az egyik lényeges különbség az, hogy amíg a képviselőház a törvényhatósági bizottság feloszlatása körüli eljárás kérdésében a vármegyei és a városi törvényhatóságok között többféle megkülönböztetéseket tett, addig az együttes bizottság ezeket a megkülönböztetéseket részben megszüntette. A másik lényegbevágó módosítás az, hogy míg a képviselőház által elfogadott szöveg feloszlatás esetében a feloszlatott bizottság tagjai bizonyos részének adja meg a panasz előterjesztésére való jogot, addig az együttes bizottság által elfogadott szöveg szerint ez a jog a feloszlatott törvényhatósági bizottság közgyűlését illeti meg, ami a panaszemelési jog érvényesítésének könnyítését célozza. E két legfőbb módosításon kívül az eltérés abban van, hogy az együttes bizottság az eredeti szöveget szabatosabbá igyekezett tenni. 38. §. Az (1) bekezdés utolsóelőtti sorában az 500 számot az együttes bizottság 400-TSL változtatta át, mert ez a szám igazodik inkább a megyei városi képviselőtestületi tagok számának a maximumához. 39. §. Az (1) bekezdés szövegén egy stiláris és egy érdemi módosítás történt és pedig a 2. sorban levő „arra" szó a következő sorba az „alkalmasnak" szó elé került ; az érdemi módosítás pedig az, hogy e bekezdés 4. sorában az együttes bizottság az „az alispán" szó helyére „a törvényhatósági bizottság" szavakat vette fel. Ezt a módosítást az együttes bizottság azért tartotta szükségesnek, mert olyan fontos szervezeti kérdésről van szó a szakaszban, amelyre vonatkozólag indokoltnak látta, hogy a törvényhatóság legelső szerve, vagyis maga a törvényhatósági bizottság hallgattassák meg. 40. §. A (2) bekezdés utolsó három sora a következőkép módosult : „. . . alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy a néptanítók adóját szintén kétszeresen kell számítani". 42. §. A (2) bekezdés utolsó sorában „egyenértékű" szó helyére „egyenlő értékű" kifejezés jön. . A (3) bekezdés 1. sorában „bekezdésben" szó helyére „bekezdésekben" szó kerül. 43. §. A szakaszt megelőző fejezet címszövegén az a változtatás történt, hogy a szövegből az „egyaránt" szó kimaradt. Az (1) bekezdés első mondata a következőkép sző végeztetett át : „Az e törvény alapján elsőízben megalakítandó törvényhatósági bizottságba örökös tagokat, azok legfeljebb felerészéig terjedő számban, a törvény hatálybalépése idejében működő törvényhatósági bizottság választ." A (3) bekezdés utolsó mondatában a „július" szó helyére „augusztus" szó kerül. Ezt a módosítást az együttes bizottság azért látta szükségesnek, Felsőházi iromány. 1927—1932. X. kötet 14