Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.
Irományszámok - 1927-275
83 275. szám. ben a községek a gyógyfürdő-, illetőleg nyaralótulajdonosok összes befizetett adóit más, ezeknek érdekeit egyáltalában nem szolgáló célokra költik. így gyakori eset, hogy a különálló nyaralótelep szolgáltatja a község házadójának túlnyomó hányadát és az itt befolyó jövedelmekből a különálló község belterületének utcáit, világítását rendezik, a nyaralótelepnek pedig semmit sem juttatnak. Figyelmen kívül hagyják továbbá a községek, hogy a fürdővendégek és az üdülők vásárlása a község mezőgazdasági terményeinek értékesítését előmozdítja, kedvező árviszonyokat teremt, ami az ingatlanok részére is jelentős értékemelkedést biztosít. A község lakosságának ellenszenvével szemben magukra maradt fürdővállalatok és üdülők nem rendelkeznek a legegyszerűbb egészségügyi berendezések megvalósítására szükséges lehetőségekkel sem. Nem csak az anyagi erő hiányzik, hanem kényszertársulás hiányában az egyes érdekeltek egyéni tetszésétől függ az, hogy valaki a közcélú létesítményekhez anyagilag hozzá akar-e járulni vagy nem. Ezen a hiányon — főleg az üdülőtelepeken — az úgynevezett fürdőegyesületek alakításával iparkodtak segíteni, legtöbbször eredménytelenül, mert az önkéntes társulás nem adott módot nagyobbszabású és okvetlenül szükséges közművek költségeinek előteremtéséhez. További nagy hátránya gyógyfürdőinknek, éghajlati gyógyintézeteinknek és gyógyhelyeinknek a fürdőidény rövid tartama. A főidény Magyarországon általában csak két hónapig tart és ehhez csatlakozik az alig pár hétre terjedő elő- és utóidény. Ily rövid idejű fürdőidény mellett a vállalkozók nehezen találják meg számításaikat, beruházott tőkéjük kamatát és a nyereséget. A magyar éghajlatnak ez a kedvezőtlen hatása azonban nem megváltozhatlan, mert amint a hasonló, sőt rosszabb éghajlati viszonyok között működő osztrák fürdő- és üdülőhelyek példája mutatja, az időjárás mostohasága ellen egyrészt a téli idény bevezetésével, másrészt a látogatók igényeit kielégítő és a kedvezőtlen időben is megfelelő tartózkodást biztosító olvasótermek, klubbok, fedett csarnokok, folyosók, télikertek stb. építésével lehet védekezni. Legnagyobb hiánya azonban gyógyfürdőinknek, éghajlati gyógyintézeteinknek, üdülőhelyeinknek csekély befogadó képességük, úgyhogy ha az ilynemű intézményekben rendelkezésre álló összes férőhelyeket számba vesszük és a fürdőidény rövid tartamára is figyelemmel vagyunk, nyilvánvaló előttünk, hogy a gyógyulásra és üdülésre szoruló magyar közönségnek is csak egy részét tudják elhelyezni és az ezenfelül jelentősen nagyobb idegenforgalmat képtelenek volnának lebonyolítani. Ugyanaz a helyzet ásvány- és gyógyvízüzemeinkben is. Amikor, keserűvizeinktől eltekintve, számba vehető ásvány- és gyógyvízkivitelünk nincsen, ennek okait vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy az üzemek tőkeszegénységük következtében képtelenek a forrás foglalására, a víz töltésére és forgalombahozására szükséges felszereléseket létesíteni és a kellő eljárásokat meghonosítani és így nemcsak a külföldre irányuló kiviteltől esnek el, hanem a hazai ásvány- és^gyógyvizet fogyasztó közönség is nagy mennyiségben használ külföldi ásvány- és gyógyvizeket, amelyek ára, amint már fentebb előadtam, külföldi forgalmi mérlegünk passzivitását fokozza. Ha a fentebbi felsorolásban részletezett ásványvizek gyógyhatását figyelembe vesszük, alig találunk olyan külföldi ásvány- és gyógyvizet, amelynek behozatalára egészségügyi szempontból szükség volna. Azonban az ásványvízbehoz at al megítélésénél figyelembe kell vennünk, hogy felsorolt ásványvízforrásaink jelentékeny része nincs ellátva a kiaknázáshoz szükséges berendezésekkel és ezért a víz csak a helyi forgalomba kerül, míg az ásványvizek nagy része teljesen kihasználatlanul
