Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-269

269. szám. 41 Figyelembe kellett venni azonban azt is, hogy sok esetben — különösen, a finomabb és fajboroknál — ez a 12%-os határszám alacsony. Ezen borok tartósságának és exportképességének biztosítása céljából szükséges, hogy azok magasabb szesztartalommal bírjanak. Mivel azonban ezen esetek nem általános jellegűek, indokolt, hogy a 12 fokon felüli must javítást csak előzetes engedély alapján lehessen végrehajtani s az erre vonatkozó engedélyt mindenkor csak esetenkint, a körülmények mérlegelése alapján lehessen elnyerni. Mellőzni kellett a régi törvénynek azt a rendelkezését, hogy a feljavított mustból erjedt bort borvidékre, vagy termelési helyre való utalás, valamint szőlőfajtákra való hivatkozás nélkül volt csak szabad forgalomba hozni. A 12 térfogat %-ig történő feljavítás alkalmával az alapmustba rendszerint nem kerülhet bele annyi idegen must, hogy ez annak jellegét és összetételét jelentős mértékben befolyásolná, az ugyanazon termőhelyről származó besűrített must használatánál pedig a jelleg veszélyeztetése természetszerűleg teljesen elesik. A 12%-on felüli javítások foganatosítása pedig engedélyhez lévén kötve, ezen borok borvidék, termelőhely vagy fajta jellegének védelme az engedélyezés keretében kellően biztosítható. 5. §. A Bt. 8. §-ának második bekezdésében megállapított és ecetsavban kifejezett illósavtartalomnak a felső határát le kellett szállítani, mert a tapasztalat szerint az 1*8 pro mille illósavat tartalmazó borok már olyan nagyfokú ecetesedést mutatnak, hogy azok, a közepes extrakt és szesztartalmú boroknál — mint amilyenek a mi fehér boraink — a fogyasztásra teljesen alkalmatlanok. Éppen ezért a megengedhető maximális illósavtartalmat (ecetsavban kifejezve) fehér boroknál 1*4 grammban, süler és vörös boroknál 1*6 grammban és asszúboroknál 2-0 grammban kellett megállapítani. A fehér, siller, vörös, illetve aszú borok között az illósavtartalom maximális határának megállapításánál azért kellett különbséget tenni, mert egyrészt a borok különböző összetételüknél fogva, az élvezhetöség szempontjából, nem egyforma mennyiségű ecetességet bírnak el, másrészt, mert egyes boroknak különböző készítési módja az ecetesedésre bő alkalmat szolgáltat. 6. §. A Bt. 9. §-a nem nyújtott módot arra, hogy hazánk egyes speciális értékkel bíró úgynevezett márka boraival űzött visszaélések megakadályoztassanak. Ezen speciális értékű márkaborok belföldi, de főleg külföldi elhelyezési lehetőségének megkönnyítése céljából szükséges, hogy hazánk jellegzetes borvidékeinek nemesebb borfajtái forgalombahozataluk alkalmából származási bizonyítványokkal láttassanak el, hogy az ezen speciális jellegű borok iránti kereslet ezáltal is emeltessék s azok elhelyezési lehetősége megkönnyíttessék. 7. §. Hazánk speciális éghajlati viszonyai következtében egyes borvidékeink borainak minősége évjáratonként a legnagyobb eltéréseket mutatja. Ezen eltérések elliminálására a legegyszerűbb és legtermészetesebb mód a boroknak házasítása. Miután azonban egyazon borvidék borai évjáratonként rendszerint hasonló tulajdonságokkal bírnak, a borok szesztartalmának emelése vagy csökkentése céljából sokszor szükségessé válhat azoknak más termelőhelyről származó borokkal való házasítása is. Ily esetekben, — főleg a típusbor fogalmának bevezetése következtében, — nincs többé indoka annak, hogy oly házasított borok, melyek az alapanyagukat képező bor származási helyének minden jellegzetes tulajdonságát a házasítás dacára megtartották, a borvidék, község vagy bortermő hely megjelölésétől továbbra is eltiltassanak. Felsőházi iromány. 1927—1932. IX. kötet. 6