Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.

Irományszámok - 1927-286

286. szám. 451 Melléklet a 286. számú, irományhoz. Indokolás „a közigazgatás rendezéséről" szóló törvényjavaslathoz. Az 1886-ban alkotott törvényhatósági és községi törvények életbelépése után közéletünk számottevő tényezői nyomban reámutattak arra, hogy az akkor még új jogszabályok az önkormányzat életképességének és a haladó kor követelményeinek szempontjából nem állják meg a helyüket. Azóta államférfiak, a sajtó és a szakkörök állandóan sürgették a közigazgatási reformot, melyet mindegyik kormány programmjába is vett. Amint tudjuk, részleges reform alakjában több életrevaló gondolat bele is került a törvénykönyvbe. Azonban a mélyrenyúló nagy reform — bár az idevágó törvényjavaslatok közül egynehány már eljutott a törvényhozási tárgyalásig — a politikai viszonyok miatt nem kerülhetett tető alá. Ilyen előzmények után érthető, hogyha ma még fokozottabban érezzük a közigazgatás gyökeres átalakításának szükségességót. Éreznünk kell ezt, mert hiszen mindenki tudja, hogy a közigazgatás tennivalóinak köre a háború alatt és a háború óta tetemesen kiszélesedett. Egészen új, gyakran bonyolult feladatokat kell ma a közigazgatásnak megoldania. A közigazgatás tervezetét tehát frissebben lüktető életre kell alkalmassá tennünk, hogy az egyre fokozódó következményekkel szemben kiállj a a tűzpróbát. Felelősségemnél fogva legsürgősebb kötelességemnek tartom, hogy a közigazgatást egyfelől a haladás követelményeivel, másfelől változott közjogi és közéleti viszonyainkkal összhangba hozzam, gyorsabb, szabatosabb, egységesebb, biztosabb ós termékenyebb munkára serkentsem. Ennek a feladatnak megoldásánál számolni kellett bizonyos elvi nehézsérgekkel. Mert ha sorra vesszük azokat a reformeszméket, amelyek konkrét fovmába öntve a törvényhozás elé jutottak, megállapíthatjuk, hogy a tervek érnányesülóse mindig azokon az ellentéteken tört meg, amely a kinevezési residszer híveit, — az úgynevezett államosítókat — szembeállította a választási rendszer híveivel, az úgynevezett autonómistákkal Ezért zsugorodott össze annak idején a gróf Szapáry Gyula-féle közigazgatási reformjavaslat az 1891 : XXXIII. t.-.c-ben egyetlen szakasszá, amelynek pusztán elvi jelentőségű rendelkezését is hatályon kívül helyezte később az 1907 : LVIII. t.-c. Ezért volt kétséges a sorsa Sándor János volt belügyminiszter törvényjavaslatának is, amelyet különben a közben kiütött háború miatt is le kellett venni a napirendről. Ez az elvi ellentét akasztotta meg közvetlen