Felsőházi irományok, 1927. IX. kötet • 258-286. sz.
Irományszámok - 1927-275
120 275. szám. után a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a m. kir. kereskedelemügyi és a m. kir. földmívelésügyi miniszterrel, ha pedig a kisajátítás bányaüzemet érint, am. kir. pénzügyminiszterrel is egyetértve állapítja meg. Kisajátítási jogunk e tekintetben messze elmarad a nyugati államok e nemű intézkedéseitől, amelyek egyrészt sokkal több esetben, másrészt nagyobb terjedelemben és kevesebb fórum meghallgatásával engedik meg a kisajátítást. Ha a kisajátított ingatlan haszonbérlet tárgya, a haszonbérlő és az ingatlan tulajdonosa között keletkező igényekre a magánjog rendelkezéseit kell alkalmazni. Természetes, hogy a haszonbérlő is teljes kártalanításban részesül a kisajátítás következtében ért kárért és a haszonbérlet felbontására jogcímet ad, ha a haszonbérlet folytatása lehetetlenné válik. IY. Fejezet. Vegyes rendelkezések. A 39. §-hoz. Míg a gyógyhely és az üdülőhely fejlesztéséhez, valamint az ásványvagy gyógyvízüzem folytatásához, végül új gyógyfürdő létesítéséhez vagy új ásvány-, illetőleg gyógyvízforrás üzembe helyezéséhez szükséges ingatlanok kisajátítását nemcsak a közegészségügyi tényezők, hanem az érdekeltek is kívánhatják, addig a már üzemben lévő ásvány- vagy gyógyvízforrások esetleges kisajátításának törvényi megengedése az érdekeltség részéről nagy ellenállásra talált. Ha abból az elgondolásból indulunk ki, hogy az ásvány- vagy gyógyvízforrások a közegészségügy érdekében nélkülözhetetlen gyógytényezők, amelyek monopolhelyzetüknél fogva nem szaporíthatok, közegészségügyi, valamint nemzetgazdasági szempontból biztosítani kell azok megfelelő kezelését és felhasználását. A forrás helytelen kezelése ugyanis a nemzeti vagyon állagát veszélyezteti, meg nem felelő kihasználása pedig a nemzeti értéktermelést és közvetve külkereskedelmi mérlegünk aktivitását károsítja. Ez a felfogás érvényesül a bányajogban is, ahol az üzemen kívül helyezett bánya jogosítvány újabb adományozás tárgya lehet. A külföldi államok, élükön Poroszországgal, ahol azt már az 1908. évi Quellenschutzgesetz elrendeli, a nem kellően kezelt és kellőkép ki nem használt ásványvizek kisajátítását megengedik. A törvényjavaslat a magántulajdon lehető kímélésének elvéből indul ki és a kisajátítást ebben az esetben mellőzve, enyhébb eszköz alkalmazásával is megelégszik. Ez • az eszköz : az üzemnek hatósági kezelésbe vétele. A hatóság beavatkozása csak a legritkább esetben foghat helyet, t. i. ha a) valamely ásvány- vagy gyógyvízforrást az állagát vagy a gyógyhatását veszélyeztető módon kezelnek ; b) a forrás kezelése, különösen pedig a forrás foglalása és kihasználása a közegészségügy érdekeinek nem felel meg és e feltételek valamelyikének ferinforgása esetében is csak akkor, ha c) a forrás megfelelő kihasználásához közegészségügyi érdek fűződik. Ebben az esetben a törvényhatóság a tulajdonost a hiányok pótlására és megfelelő beruházások megtételére záros határidő kitűzésével felhívja. Ez a határidő két évnél hosszabb nem lehet. A törvényjavaslat tehát csak közegészségügyi érdekből ad intézkedési jogot, a közgazdasági érdekeket pedig, bármily fontosak is, figyelmen kívül hagyja, amennyiben hatósági intézkedésre ásvány- vagy gyógyvízforrás tulajdonosa ellen alapul csak az szolgálhat, ha a helytelen ténykedés közegészségügyi érdeket sért. Ha a felhívás eredménytelen marad, a m. kir. minisztérium elrendelheti, hogy az ásvány- vagy gyógyvízforrás, illetőleg az ahhoz tartozó ingatlan és üzemi berendezés az üzem terhére hatósági kezelésbe vétessék.
