Felsőházi irományok, 1927. VIII. kötet • 235-257. sz.
Irományszámok - 1927-256
426 256. szám. dául a 9. cikk kimondja, hogy az adókötelesnek összjövedelmén alapuló személyi adó kivetésénél is az ingatlanokból, jelzálogos követelésekből, iparból vagy kereskedelemből és a munkából eredő jövedelem ugyanazon szabályok szerint adóztatandó meg, amelyek az említett jövedelmi források hozadékai tekintetében, tehát a tárgyi adóknál az irányadók, tehát általában a területiségi elv alapulvételével. Ezzel szemben az olyan vagyonelemeknél és jövedelemforrásoknál, amelyek az államterülettel nem állnak szorosabb vonatkozásban, az adóbevétel a lakóhely szerint érdekelt állam részére van fenntartva. Megjegyzi a bizottság, hogy a vonatkozó egyezmények ebből a szempontból két típust képviselnek ; így az Olaszországgal és a Lengyelországgal kötött egyezmények az alapelvek felállítása mellett az egyezmény hatálya alá, a szerződő államok mindegyikében eső adónemeket részletesen felsorolják, habár nem is taxatív, hanem csak exemplifikatív rendszerrel. Ezzel szemben a jelen egyezmény, úgy, mint a Németbirodalommal létesített hasonló államközi szerződés, csupán elvi fogalommeghatározásokat tartalmaz és a szerződő államok mindegyike pénzügyminiszterére bízza annak az évente való megállapítását és a másik állammal Való közlését, hogy mely adókat kell egyenes adónak, tehát az egyezmény alá eső közterhelnek tekinteni s hogy ezek közül melyek a tárgyi, illetve a személyi egyenes adók. Megjegyzi egyébként a pénzügyi bizottság, hogy az egyenes adóknak az említett két csoport szerint való megkülönböztetése az egyezmény gyakorlati alkalmazása szempontjából aránylag nem nagy jelentőségű. Az egyezmény mind a tárgyi, mind pedig a személyi adók leggyakrabban előforduló fajai tekintetében konkrét rendelkezéseket tartalmaz. Minden gyakorlati esetben tehát elsősorban az egyezmény részletes, tételes szabályait kell majd vizsgálat tárgyává tenni. Elvi jelentőségű mindössze a 9. cikk 2. pontja, amely kimondja, hogy a jövedelmet terhelő adó, annyiban, amennyiben az egyezmény eltérő rendelkezést nem tartalmaz, azt az államot illeti, ahol az adókötelesnek lakóhelye van. A részleteket illetően a 9. cikk kimondja, hogy a vagyonadót, ideértve a jövőben behozandó egyszeri vagyonadót is, az az állam veti ki, amelynek a területén az adóköteles vagyon van. A képviselőházi tárgyalás során az az aggály merült fel, hogy éhnek az elvnek az elismerése odavezethet, hogy az S. H. S. állam vagyonváltság címén olyan közterhet háríthat magyar állampolgároknak az ő területén levő vagyonára, amely gyakorlatilag a magyar állampolgárok ottani vagyonának a trianoni békeszerződés 250. cikkében biztosított integritását illuzóriussá teheti. A pénzügyminiszter idevonatkozólag a képviselőház 1928. évi november hó 22-iki ülésében kijelentette, hogy „ez az adóügyi egyßzmeny tisztán az adókérdéseknek ugyanazon a módon való szabályozását tartalmazza, mint többi megkötött adóügyi egyezményünk. Ez nem érinti a békeszerződésben a magyar állampolgárok számára biztosított jogokat . . . úgy, hogy ez az adóügyi egyezmény nem ronthatja le azt a helyzetet, amelyben ma az azon államban levő magyar állampolgárok vannak' '. Amikor a pénzügyi bizottság az alábbiakban a törvényjavaslat elfogadását javasolja a t. Felsőháznak, teszi ezt a nemzetközi jogi elveknek ugyanazon felfogásában, amelynek a pénzügyminiszter idézett kijelentésében kifejezést adott. A 14. cikk szerint : „A Szerződő Felek kölcsönösen segélyt nyújtanak egymásnak az egyenes adók kivetésének és behajtásának megkönnyítése céljából." Azt, hogy ez az adóügyi jogsegély minő tartalmú, illetve terjedelmű legyen, az egyezmény közelebbről nem állapítja meg. %
