Felsőházi irományok, 1927. VII. kötet • 172-234. sz.

Irományszámok - 1927-217

217. szám. 467 ségeknek. Az új országhatár mellett kevés nagyobb teljesítményű kőbánya áll főként a Tisza völgyében rendelkezésre, úgyhogy a munkálatok bizonyos hatá­ron túl nem is fokozhatok, hacsak nem akarjuk a munkák költségét emelni. Tekintettel arra, hogy a felsorolt munkálatok nagy része a mai viszonyok mellett csak házi kezelésben, a kincstári hajópark és kotró park felhasználásával hajthatók végre gazdaságosan, továbbá tekintettel a vízügyi műszaki személy­zet leapasztott létszámára, szükséges, hogy a munkálatok végrehajtásánál közre­működő központi és külső személyzet minél nagyobb munkateljesítmény eléré­sére buzdíttassék. Ezt a célt az 1914. év óta folytatott gyakorlathoz hasonlóan akként kívánom elérni, hogy a végrehajtásnál közreműködő személyzetnek az előirányzott össze­gen belül a végrehajtott munkák kiviteli összegének egy fél százaléka (%%) erejéig jutalékot adok. Azoknak a tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak tehát, akik a beruhá­zások körül rendes feladatukon túlmenő intenzívebb munkásságot fejtenek ki és akik a beruházási összegek helyes és gazdaságos felhasználására vonatkozó nagyobb terjedelmű fontosabb szakszerű javaslatok, tervek és effélék kidolgozá­sával bízatnak meg s ezen működésük révén megtakarítást eredményeznek, az itt előirányzott szükséglet terhére jutalékot szándékozom adni. Ezek után áttérek a törvényjavaslat egyes szakaszainak részletes indokolására. A törvényjavaslat 1. §-ának első bekezdésében foglaltakkal a törvényhozás felhatalmazást nyújtana az ott felsorolt folyókon és vizeken vízlefolyási, hajózási és közgazdasági szempontokból szükséges szabályozási munkálatoknak az indo­kolásban körülírt elvek szerint való végrehajtására. , Ezzel a folyószabályozások terén részint a folytatólag jvégrehajtandó, részint a trianoni határ által változott vízrajzi helyzet követelte feladatok nyernének megállapítást és az így megállapított keretbe eső munkálatok engedélyeztetnének. Ily általános keretben a követendő irányelvekre szorítkozva, részletesebb meghatározásokra nem terjeszkedve ki, kérem a folyamszabályozási munkálatok­nak végrehajtását engedélyezni, részben ugyanazon okokból, mint amelyek az 1908 : XLIX. t.-c. meghozatalánál is már irányadók voltak, részben a trianoni országhatár által létesített vízrajzi helyzetre tekintettel. A vízimunkálatok természete kizárja azt, hogy a végrehajtásnál egy előre megállapított tervhez való szoros ragaszkodás kötelezőnek kimondassék. Egyrészt, mert a folyók mederbeli helyzete állandóan változik, másrészt, mert a végrehajtás nem történik egyszerre, hanem csak fokozatosan, ezért az évi munkaprogramm és részletes tervek közvetlenül a kivitel előtt lesznek a mindenkori helyzetnek megfelelően megállapíthatók, és megállapítandók. Az egységes szabályozás abban áll, hogy a folyószabályozás elvei legyenek helyesen megállapítva, amelynek keretén belül illesztetnek be a részletek a min­denkori állapothoz képest és az évenkénti programmok állapítják meg azokat a munkálatokat, melyek a szabályozás egységes és összefüggő végrehajtását ered­ményezik. Ezen, az 1908 : XLIX. t.-c. indokolásában is kiemelt és ma is fennálló körül­mények között a törvényhozási felhatalmazás azonos módon való megadása annál is inkább indokolt, mert az eddig is követett eljárás a tapasztalatok szerint min­denben bevált. Ezzel az eljárással a munkák végrehajtásánál a vizek természeté­hez lehet alkalmazkodni s az évente rendelkezésre álló összeg túllépése nélkül 59*

Next

/
Oldalképek
Tartalom