Felsőházi irományok, 1927. VII. kötet • 172-234. sz.

Irományszámok - 1927-217

464 áll szám. , indokolt az aránylag már sokkal kevesebb költséget igénylő gépi berendezés be­szerzése azért, hogy az évenként közel 2*6 millió kilowattóra energiamennyiséget szolgáltató telep üzemét végre meg lehessen kezdeni. Az előállítandó energia rész­ben a kikötő saját szükségletét (daiuk, világítás, az ott létesülő ipartelep részére szükséges villamosáram stb.) fogja fedezni, a felesleges energiamennyiség pedig előreláthatólag a székesfővárosnak fog átadatni ; előirányzat 550.000 P. 2. A Kvassay hajózózsilip 1908-tól 1912-ig épült ; így annak vasszerkezetei már 15 évesek és a fővárosi szennyvízcsatornák felől betóduló szénsavas vízben erősen rozsdásodnak. Ezért a szóbanforgó szerkezeteken bizonyos javítások, fokozatos felújítások, egyes részek kicserélése fog majd szükségessé válni, amely célra 200.000 P irányoztatott elő. \3. A soroksári Dunaágon átvezető dunaharasztii helyiérdekű vasúti hídnál 1*20 m, a ráckevei közúti hídnál pedig 0-90 m hiányzik az átlagos dunai hajók áthaladásához szükséges, előírt hajózási magasságokból. A hidakat a fenti mére­tekkel fel kell emelni, amely munkálatra 120.000 P irányoztatott elő. 4. Az alsó és felső torkolati nagy műtárgyaknál még szükséges kisebb kiegé­szítő munkákra 200.000 P irányoztatott clő. 5. Az eddig engedélyezett szabályozó munkálatok előállítják ugyan a kellő vízszínt és a hajózási mélységet, de a magasabb duzzasztott víz folyományaként a régi, széles Dunamederben a vízfolyással összefüggésben nem álló, izolált mocsa­ras területek is fognak keletkezni, melyeknek fokozatos betöltésétől közegészség­ügyi szempontok miatt sem lehet elzárkózni, annál kevésbbé* mert az így feltöltött területeket részben ipari, részben forgalmi, egészségügyi vagy mezőgazblasági célokra is jól lehet majd értékesíteni. Ezekre, a véglegesen csupán a kotrások befejezése után megállapítható munkálatokra 200.000 P vétetett fel. 6. A Ráckeve alatti folyamszakaszon a duzzasztott víz magasabb, a partok­nál. Az elöntés ellen vízfogó töltések készülnek, a töltéseken és a talajon átszivárgó vizek elvezetésére pedig a töltések mögött párhuzamos lecsapolóárkok létesíttet­nek. De — tapasztalat szerint — a partoktól távolabb is szoktak a duzzasztás folyományaképen belvízkárok fellépni, amelyeket még a leggondosabb első terve­zésnél sem lehet pontosan megállapítani, illetőleg előre látni. Ezért az első beruhá­zás rendszerint kiegészítésre szorul és a később jelentkező károk megszüntetése végett pótlólag még lecsapoló csatornákat és egyéb munkálatokat kell létesíteni. A duzzasztással, a mintegy 3.000 kat. hold területű hatalmas meder egy nagy medencévé alakíttatik át, melyben a víz egész évben közel állandó magasságú. Ez a magas, duzzasztott víz rendkívüli előnyöket biztosít ; teljesen megoldja a hajózhatás kérdését, elborítja a régi mocsarak túlnyomó részét és így azoknak kigőzölgését megakadályozza és a főváros közelében elterülő nagy és intenzív kultúrájú vidéket rendkívül alkalmassá teszi nyaraló és vízisporttelepek létesítésére, A duzzasztott víz azonban átmenetileg bizonyos nehézségeket is idéz elő ; átnedvesíti néhány száz holdnyi alacsonyabb terület egy részét, elönt egyes szigete­ket stb. Mindezek ellen való védekezés jelentékeny részben szintén csak a munkála­tok teljes befejezése és a duzzasztott viznek a végleges szintre való felemelése után állapítható meg véglegesen. Tapasztalat szerint a duzzasztás folytán szükséges ki­egészítő munkálatok végleges megállapítása hosszabb időt vesz igénybe. A fentiekben jelzett munkálatokra és ezekkel kapcsolatos költségekre tekin­tettel a partoknak nagy hosszára (112 km) 650.090 P-t kellett előirányoznom. 7. A soroksári Dunaágon, de különösen annak alsó szakaszán a felduzzasztott víz már 2—300 m szélességet és 5—7 m mélységet ér el, így ebben a hatalmas medencében a szél igen nagy hullámokat idéz elő, melyek a partokat állandóan rongálják. A partok biztosítására ugyan már most megtörténtek az első intézke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom