Felsőházi irományok, 1927. V. kötet • 145-171-I. sz.

Irományszámok - 1927-156

114 156. szám. 156. szám. A Felsőház közgazdasági és közlekedésügyi, valamint külügyi bizottságainak együttes jelentése „a Nemzetközi Állategészségügyi Hivatal létesítése iránt Parisban, 1924. évi január hó 25-én kötött nemzetközi meg­állapodás becikkelyezéséről" szóló 152. Fh. számú törvény­javaslat tárgyában. Tisztelt Felsőház! Az országgyűlés képviselőháza folyó évi március hó 13-án tartott ülésé­ben harmadszori olvasásban is elfogadta a m. kir. földmívelósügyi miniszter­nek >,a Nemzetközi Állategészségügyi Hivatal létesítése iránt Parisban, 1924. évi január hó 25-én kötött nemzetközi megállapodás becikkelyezéséről« szóló 282. Kh. számú törvényjavaslatát ós azt alkotmányos tárgyalás céljából a Felsőházhoz átküldötte. A Felsőház közgazdasági és közlekedésügyi, valamint külügyi bizottságai az átküldött törvényjavaslatot folyó évi március hó 21-én tartott együttes ülésükben tárgyalás alá vették és tárgyalásukról az alábbi jelentésüket, illetőleg javaslatukat terjesztik elő: A háborús és háború utáni esztendők gazdasági életének egyik jelen­sége a hadban állott országok állatállományának fenyegető veszélyeztetett­sége. Az állatjárványok sikeres leküzdése és az állategészségügy fokozottabb ápolása a nemzetek együttműködése alapján látszik leginkább megvalósít­hatónak. Ezen fontos célt szolgálja a jelen törvényjavaslattal becikkelyezni kívánt nemzetközi megállapodás, amely egy Nemzetközi Állategészségügyi Hivatal létesítésére vonatkozik és a Hivatal szervezeti szabályzatát is tartalmazza. Hazánkra, mint állatokat és állati nyersterményeket exportáló államra, nagy jelentőséggel bír, hogy a létesítendő Nemzetközi Állategészség­ügyi Hivatal eredményes működést fejtsen ki ós így Magyarországnak érdekében állott a nemzetközi megállapodás aláírása. Fentiek alapján a közgazdasági ós közlekedésügyi, valamint külügyi bizottságok a nemzetközi megállapodást becikkelyező törvényjavaslatot teljes egészében magukóvá teszik és javasolják a tisztelt Felsőháznak, hogy a javaslatot a Képviselőház által elfogadott szövegben úgy általánosság­ban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék. Kelt Budapesten, a Felsőház közgazdasági és közlekedésügyi, valamint külügyi bizottságainak 1927. évi március hó 21-én tartott üléséből, gr. Hadik János s,k, Kühne Loránd s. L, az együttes bizottság elnöke. az együttes hizottsdg jegyzője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom