Felsőházi irományok, 1927. IV. kötet • 80-144. sz.
Irományszámok - 1927-86
50 86. szám. Melléklet a 86. számú irományhoz. . Indokolás „Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének tör vény beiktatásáról" szóld törvényjavaslathoz. Régi óhajtása a nemzetnek, hogy a magyar országgyűlés törvénybe iktassa Kossuth Lajosnak örök érdemeit és mindnyájunk lelkében kitörölhetetlenül élő nagy emlékét. Ennek a régi óhajtásnak, amely a képviselőház kebelében is már több ízben felmerült, tesz eleget a kormány akkor, amidőn »Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének törvény beiktatásáról« készült javaslatát beterjeszti. A törvényjavaslat előterjesztésére alkalmul szolgált az is, hogy éppen most készül a nemzet Kossuth Lajosnak a haza határain is túl sugárzó dicsőségét hirdető emlékmű országos ünneplés keretében történő felavatására Kossuth Lajos történeti nagysága és eszméi sokkal jobban áthatották az egész nemzetet, hogysem szükséges volna az ő korszakalkotó jelentőségét, amely valóban a haza újjáalakítói között biztosított számára helyet, e javaslat indokolásaképen behatóan és részletesen méltatni. Egyébként is az ő szellemének és értékekben gazdag működésének kincsesbányája szinte kimeríthetetlen. E helyen tehát elegendőnek vélem rámutatni arra, hogy ő volt az, aki a nemzeti függetlenség és öncélúság gondolatát tűzte ki minden magyar törekvés vezércsillagául. Az ő szavai serkentettek a legerősebben az alkotmányos szabadság és jogegyenlőség kivívására s ő tett legtöbbet ezeknek intézményes megteremtésére ós biztosítására. Amikor pedig kockán forgott a magyar alkotmányosság és függetlenség, az ő gyújtó szavára egy nemzet sorakozott a szabadságharc zászlaja alá. Amikor azután a nemzet igazsága — látszólag — elbukott, az ő igéinek tüzén egy egész világ rokonszenve gyúlt fel a magyar ügy iránt, amelyet európai kérdéssé tett »míg az az igazság és jog szerint meg nem oldatik«. És hontalanságában is leghívebb és legnagyobb polgára maradt hazájának. Hazája sorsán való # bánkódása idején pedig azt hirdette nekünk ? hogy »minden van fájdalmamban, csak egy nem! a reménytelenség nem! a kétségbeesés hazám jövője felett nem!« ő rendületlenül hitt az egy Isteni örök igazságban . . .