Felsőházi irományok, 1927. IV. kötet • 80-144. sz.
Irományszámok - 1927-89
116 89. szám. keret üressé válása után ugyanis az aljelzálogos hitelező semmit sem ér azzal, ha a keret bekebelezése az ő javára megmaradómért ez a keret — szemben a közönséges jelzálogjog esetével -— követelés fennállását nem bizonyítja. A biztosítéki jelzálogjog alapesetében (63. §.) — amely különbeni is alig lesz gyakorlati — ez a nehézség nem merül fel, mert az aljelzálogoshiteiezőre egyszerűen a követelés bizonyításának terhe hárul, a keretbiztosítéki jelzálogjog esetében azonban a biztosítéki jelzálogjog megszűnésének nem a követelés teljesítése az előfeltétele, hanem a felek jogviszonyának megszűnése (76. §.) és így az aljelzálogjog bejegyzésével az aljelzálogoshitelező nem szerezne semmi biztosítókot. 69. §. (Tkr. 65. §. 2., I. 857. §. 2., f j. 692. §., Bsz. 695. §.) E §. a. bizottsági szöveg 695. §-ának az előbbi §-ba nem foglalt azokat a rendelkezéseit tartalmazza, amelyek a keretbiztosítéki jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésére vonatkoznak. E rendelkezéseknek a keretbiztosítéki jelzálogjog; tartalmára vonatkozó rendelkezések mellett külön §-ba foglalása az áttekinthetőség érdekében történt és megfelelel a közönséges jelzálogjogra vonatkozó* részben követett eljárásnak (7. §.). A 7. §. utolsó bekezdésével összhangban a javaslat e helyütt is szabályozta azt a kérdést, hogy mit lehet az okiratra utalással bejegyezni. Figyelemmel volt a javaslat arra is, hogy a gyakorlatban a kamat és egyéb mellékszolgáltatások biztosítására rendszerint külön keret szokott meghatározva lenni és ezért a bizottsági szöveg megfelelőrendelkezését az erre az esetre utalással kiegészítette. 70. §. (Tj. 693. §, 2., Bsz. 696 §. 2.) A javaslatnak most következőrendelkezései mind a fennálló jogtól, mind a polgári törvénykönyv bizottsági szövegétől lényegesen eltérnek. A fennálló jog álláspontját tüzetesen a 8. számú jogegységi határozat fejti ki, amely a telekkönyvi közhitel elvéből é& à Tkr. 65. §-ának második bekezdéséből azt vezeti le, hogy a hitelbiztosítéki jelzálogjog bejegyzése alkalmával egyedileg kell meghatározni a hitelviszonyban szereplő hitelezőt és az adóst, a biztosítéki jelzálogjog tehát csak az egyedileg meghatározott személyek közötti jogviszonyból eredő követelések biztosítására szolgálhat. A jogviszonyban, szereplő személy megváltozása esetében tehát a biztosítéki jelzálogjog szempontjából új jogviszony keletkezik,, az pedig, hogy a biztosítéki jelzálogjog nem az eredeti, hanem egy másik jogviszonyból származó követelések biztosítására szolgáljon a később állójelzálogos hitelezőkre sérelmes volna, mert ők a jogviszony megszűnése alapján kedvezőbb ranghelyhez jutnának. A bírói gyakorlat álláspontjának tehát lényegileg az volt az alapja, hogy fennálló jogunk értelmében a megszűnt jelzálogjog ranghelyén (a konverzió egészen kivételes esetét nem tekintve) új jelzálogjogot nem lehet alapítani. Ez a kiindulási pont azonban az újabb jogfejlődéssel megdőlt. Az 1925: XV. törvénycikk ugyanis, — amint a 18. §. indokolásában már említettem — a fix prioritás elvének bizonyos engedményt tesz, aminek következményeit most már a keretbiztosítéki jelzálogjog tekintetében is le kell vonni. Ha ugyazon a ranghelyen két egymástól teljesen független követelés is követheti egymást, annál inkább meg kell engedni keretbiztosítóki jelzálogjog esetében, hogy a jogviszonyban szereplő személyek megváltozása esetében a jelzálogi biztosíték megmaradjon, hiszen ilyenkor voltaképen a jogviszony azonos maradhat, amint ezt a kötelmi jog szempontjából a 8. sz. jogegységi határozat indokolása is kifejezetten elismeri. A bizottsági szöveg ezzel a kérdéssel külön nem foglalkozik, hanem csupán a biztosítéki jelzálogjog alapjául szolgáló egyes követelések átszállása*
