Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.

Irományszámok - 1910-1605

1G05. szám. Ol A törvénynek azt az intézkedését, hogy a választójogban tért nyit a köztisztviselőknek ós a magánalkalmazottaknak, csak helyeselni lehet. A vita során az ellenzék túlzásba vitte tehát támadását, amidőn ezt a rendelkezést is kifogásolta és azzal vádolta meg a kormányt, hogy csak az a célzat vezeti, hogy a függő elemeket a választók sorában szaporítani akarja. Az ellenzék szenvedélyes ellenszenvének az volt a forrása, hogy a kormányjavaslat nyilvánvalóan apasztotta a független városi választók számát és ugyanakkor statuálta először, a nyilvános szavazás kétséget nem tűrő törvénybe iktatásával, a nagyobb számmal többnyire városokban lakó köztisztviselők választójogát. Fokozta még mindezeket az adóhátralékosság jogfosztó hatása, ami az adózás technikája szerint természetesen csak a közhivatalt nem viselő választók egy részét érinthette. A vitában az ellenzék tüggetlenségi tagjai nemcsak a javaslat fogyatékosságait támadták, hanem újólag az általános választójog alapjára helyezkedtek. Irányi Dániel, miután kitejtette, hogy a javaslatnak jogfosztó hatása van, a következő határozati javaslatot terjesztette elő: * Mondja ki a képviselőház, hogy a jelen törvényjavaslatot részletes vita alapjául nem fogadja el, s utasítsa a belügyminisztert, hogy ahelyett az általános választási jogra és titkos szavazásra alapított új törvény]avaslatot készítsen, mely a választókerületeknek igazságos felosztását is magában foglalja, nemkülönben a honosításról és a bárminemű, tehát a községi és törvényhatósági választásoknál is előforduló mindentéle visszaélések és veszt« k megbüntetéséről külön törvényjavaslatokat terje-szen" elő.« Szederkényi Nándor, Simonyi Ernő, Mocsáry Lajos és általában a szélsőbal szónokai mind az általános választójog és- titkos szavazás követeiésót hangoztatják. A bal közé, p már nem ostromolja a javaslatot olyan hevesen, mint 1872-ben. Csak egyes részleteknél vannak kifogásai, és magatartása itt is inkább elvi tentait ás, mint ellentállás. Midőn 1874. július 7-én névszerint 230 szavazattal 40 ellenében a képviselőház részletes tárgyalás alapjául elfogadta a törvényjavaslatot, a javaslat elfogadására szavazók között volt a balközép 50 tagja és közöttük Tisza Kálmán is. A balközép 20 tagja nemmel szavazott. Az ostromot majdnem kizárólag a szélsőbal folytatja. Nyíltan hangoztatják, hogy a javaslat pártcélokat szolgál, »egyenesen az ellenzék ellen van irányozva«, Htlfy Ignác kimondja: >Ez a legnagyobb kortes-törvénvjavaslat, melyet én valaha láttam e Házban.« Kátlay Ödön szerint a javaslat azért akarja a városi szavazókat joguktól megfosztani, *mert tudvalevő dolog és senki által nem tagadható, hogy a magyar alföl ü városok választói megvesztegethetetlenek voltak.« Gubody Sándor »bizarr differenciális tarifának» nevezi a javaslat sokféle jogcímhez kötött rendszerét, és felpanaszolja, hogy a független városi polgárok és kisiparosok választójogát megszorítja. Maid így folytatja: »Megmondjam-e önöknek, miért történik mindez? Azért, mert különösen az alföldi magyar valósokban ezrei vannak az ily kisebbszerű birtokosoknak, kiket három választás alkalmával úgy ismertek meg. mint kiválólag ellenzékieket. A kisiparosok túlnyomó tömege magyar városokban ellenzékieknek bizonyát be, annálfogva, ha a kormány majoritásra törekszik, ezeket el keli távolítania a szavazó urnától«. Mocsáry Lajos szerint is. »vörös fonálként húzódik végig az egész törvény javaslaton, hogy pártszempont volt az irányadó, mert hiszen nyilt titok az egész ország előtt, hogy a közjogi ellenzék ép a magyar városokban, ép a kisbirtokosok és kézművesek között számítja szavazatainak legnagyobb részét«.