Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.

Irományszámok - 1910-1605

t 1605. szám. S7 A javaslat indokolása hangsúlyozza, hogy »egészen új, rendszeres egészet képező választási törvény megalkotása ez idő szerint oly akadályokba ütközik, amelyeket sem a kormány, sem a törvényhozás azonnal el nem háríthat.« A javaslat tehát csak novella. »A választói jog alapjául meghagyja a cenzus mindazon nemeit, amelyek az 1848-iki törvény által megalkottattak, s egyedül arra szorítkozik, hogy a fennálló törvények határozatlan és kétes értelmű rendeletei szabatosabban állapíttassanak meg, s hogy a gyakorlat által feltüntetett hiányok pótoltatváu, egyszersmind biztosittassék a törvény alkalmazásában szükséges egyöntetűség. Különösen pedig meghatároztassék az, hogy a felállított cenzus különféle nemei miként igazolandók«. Újra találkozunk tehát az 1872. évi állásponttal, hogy t. i. csak az 1848. évi V. t-e. helyes értelmezéséről és szabatos végrehajtásáról van szó. Az indokolás az anyagi választójog kérdésétől eltekintve, a javaslat megalkotásának még két indító okát hozza fel: az egyik »a választási visszaélések és erőszakoskodások megakadályozása . a másik, hogy az annyira elharapódzott vesztegetések és izgatási visszaélések megakadályozására a fennálló törvények kellő biztosítékot nem nyújtanak«. Az 1874. évi XXXIII t.-c. tehát bevallottan nem akart jogkiterjesztés lenni. Minden félreértést kizáró módon kijelentette ezt a vita folyami ti Ssapáry Gyula gróf belügyminiszter: »Nem látom szükségét annak, hogy a választói jogosultság megállapításánál tovább menjünk azon hat írnál, melyet az 1848. évi V. és az erdélyi II. t.-c. megszabott. Széjjel tekinthetünk az ország minden vidékén és látni fogjuk, hogy nincs a társadalomnak olyan osztály;), vagy a birtoknak, a vagyonnak, a foglalatosságnak olyan neme, mely e politikai jog gyakorlatára kellő befolyással nem bírna. Ha ez így áll, nem látom a szükségét annak, hogy azon a határon, melyet az 1848-iki törvény felállított, túl terjeszkedjünk ; sőt ez, felfogásom szerint veszedelmes volna « Szenkzey Ödön központi előadó hangsúlyozta, hogy »a központi bizottság, amikor a jogosultság kérdéséről volt szó, különösen ügyelt arra. hogy azt meg ne szorítsa, de azt ki se terjessze.« Már említettük, hogy 1872-ben erős áramlat indult meg, amely a cenzus felemelésére és a választók számának csökkentésére irányult Az 1874. évi javaslat ennek az áramlatnak végső hulláma. Szerzői azt hirdetik, hogy csak az 1848. évi V. t.-c. hiányos intézkedéseit akarják szabatosan értelmezni, de híveik közül egyesek nem is titkolják a javaslat igazi célzatát Az 1848. évi Y. t.-c, amint láttuk, nem ismeri sem a megadóztatott tulajdon, sem a megadóztatott jövedelem vagy foglalkozás cenzusát. Még kevésbé ismer adócenzust; ilyent csak az erdélyi 1848 évi II. t.-c. statuált a rendezett tanáccsal el nem látott községek lakóira nézve, Az 1848. évi V. t.-c. rendszere tehát teljesen füsrgetlen az adózástól. Állapítsuk már most meg, miként magyarázta meg az 1874. évi XXXIII. t.-c. az 1848. évi V. t -c. egyes szakaszait. Az 1848. évi V. t.-c. s/erint (2. ^. d) pont) választók, »kik szabad királyi városokban vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 300 ezüst forint értékű házat vagy földet kizáró tulajdonul vagy hitveseikkel s ill« leg kiskorú gyermekeikkel közösen bírnak « E rendelkezés helyére került az 1874. évi XXXIII. t.-c. 3. §-a. »szabad királyi és rendezett tanácsú váj sokban választói joggal bírnak azok, kik kizáró tulajdonul vagy hitveseikkel, illetőié» kiskorú ^vermekeikkel közösen: <0 oly házat bírnak, mely házadó alá eső legalább i lakrészt foglal magában, habár az ideiglenesen adómentes