Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.

Irományszámok - 1910-1605

68 1605. sfeám. ken felül megszűnik arra a képviselőre nézve is, akit bűntett, vagy a jelen törvény 11. §-ának 9. vagy 10. pontjában említett valamelyik bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésbüntetésre ítéltek vagy dologházba utaltak. 174. §. E törvénynek a választásról szóló Hetedik Fejezetében foglalt ren­delkezések — a 175. §-ban foglalt rendelkezésekből folyó korlátozások mel­lett — e törvény kihirdetésének napján életbelépnek. Ugyané napon lépnek életbe a 160., a 161., a 162—168.ós a 172. §-okban foglalt rendelkezések. A törvény egyéb rendelkezései — a 175. és a 176. §-ban foglalt rendel­kezésekből folyó korlátozások mellett — a választókerületek és székhelyük újabb megállapításáról szóló törvény (30. §.) életbelépésének napján lépnek életbe. A szavazókörök megállapításának munkálatait az előbbi bekezdésben megjelölt időpontban haladéktalanul meg kell kezdeni és három hónap alatt be kell fejezni. A választók névjegyzékének elkészítését legkésőbb e három hónap elteltével kell megkezdeni. Az e törvény alapján elkészített névjegyzékek legkésőbb a 2. bekezdés­ben megjelölt időponttól számított egy óv elteltével válnak érvényessé, a belügyminiszter azonban, mihelyt az összes kerületek névjegyzékei véglege­sek (72. §.), a névjegyzékek érvényessé válására megfelelő korábbi időpontot állapít meg. E névjegyzékek kiigazítás nélkül érvényesek annak a naptári évnek hátralévő részére, amelybe érvényessé válásuk napja esik, továbbá az ezt követő naptári évre. 175. §. Az 1910. évi június hó 21. napjára összehivott országgyűlés tartama alatt az összes időközi választások — az 1913 : XIV. t.-c. 155. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően — továbbra is az 1914 : XV. t.-cikk életbelépését megelőzően megállapított választókerületekben és az 1913 : XIV. t.-cikket megelőző törvényes rendelkezések szerint, az 1914. évre érvényes névjegyzékek alapján történnek. A jelen törvény 89—93. §-aiban és 96. §-ában foglalt rendelkezések azonban ezen választásoknál is megfelelő alkalmazást nyernek. Az e törvény alapján elkészített névjegyzékek érvényessé válásának idő­pontjáig (174. §. utolsó bekezdés) esetleg tartandó általános képviselőválasz­tások az 1914 : XV. t.-cikk alapján megállapított választókerületekben és az 1913 : XIV. t.-cikk rendelkezései szerint történnek, a választási eljárásra azonban a jelen törvény Hetedik Fejezetében foglalt rendelkezéseket, megfelelően kell alkalmazni. Titkos a szavazás ily választás esetében az 1914 : XV. t.-cikk alapján megállapított választókerületek közül Budapest székes­főváros, Fiume városa és kerülete, valamint a törvényhatósági joggal felruhá­zott többi városok választókerületeiben. Amennyiben az e törvény alapján elkészített névjegyzékek érvényessé válásának időpontjáig általános kép­viselőválasztások tartatnak, az egybegyűlendő országgyűlés tartama alatt az összes időközi választások tekintetében is a jelen bekezdésben foglalt szabá­lyok irányadók. 176. §. Ha a 174. §. 2. bekezdésében megjelölt időpont augusztus hó 31. napját követő időre esik, az ezen időpontban i ben tévő választói névjeg\ kek kiigazítása iránt már foh an lévő eljái 1913 : XIV. t.-cikk

Next

/
Oldalképek
Tartalom