Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.
Irományszámok - 1910-1605
1605. szám. 12ô érlelte meg a választójog gyökeres reformját. Midőn tehát Rakovszky István 1915. április 29-én választójogot követelt minden 20 éves férfinak, aki a harctéren katonai szolgálatot teljesített, tulajdonképen az emberi lélek azon egyetemes parancsoló törvényének engedelmeskedett, amely — mint láttuk — a velünk szövetséges Németbirodalomban, az ellenünk küzdő Angliában és a neutrális Hollandiában, Dániában és Norvégiában egyformán megnyilatkozott. Ez az indítvány és a nyomában járó parlamenti vita, kiindulási pontja a választójogi küzdelem legújabb korszakának. E küzdelem részletei még élénk emlékezetünkben élnek, ismertetésük tehát feleslegesnek látszik. Rakovszky indítványa még csak közbenső, részleges reformot akart, de kezdeményezésének rideg visszautasítása megduzzasztotta a kérdést és a harcosok választójogából az általános választójog követelése támadt. Ma az az ellenvetés, melyet kezdetben a harcosok választójogának, majd az általános választójognak szembe szegeztek, hogy t. i. a háború nem alkalmas válasz tó jógi reformok elintézésére, már halott érv. Az 1917. április 28-án kelt, gróf Tisza István akkori miniszterelnök által ellenjegyzett legfelsőbb királyi kézirat pártközi igazsággá emeli a tételt, hogy a háború alatt és a háború miatt kell kiterjeszteni a választójogot, amidőn az akkori kormányhoz a következő felszólítást intézi: »megfelelő javaslatokat terjesszen elém, amelyek a nemzetnek a jelen világmérkő/.és sorsdöntő napjaiban tanúsított bámulatraméltó erőkifejtése é < hazafias magatartása felett érzett hálás elismerésemet a népjóllóti intézkedések sorozatában és a választójognak oly kiterjesztésében juttatják kifejezésre, amely a magyar állam létérdekeinek tekintetbe vételével, a jelen nagy időknek és a nép által hozott áldozatoknak megfelel . A hivatalos kormánynyilatkozat, amely a legfelsőbb királyi kézirat magyarázatául 1917. április 29-én jelent meg, már az 1913. évi XIV. t.-c szükséges módosításainak egyes részleteiről is nyilatkozik, — épen úgy, mint az a beszéd, amelyet Tisza István gróf 1917. évi május hó 24-én, kormányelnökségéről történt lemondása után, tartott, és amelyben a szükséges intézkedéseket három csoportra osztotta: »A hála kifejezése azokkal szemben, akik a harctéren különösen kitüntették magukat : betöltése annak a hézagnak, amelyet a területi cenzus teljes kiküszöbölése jelent; javítása annak a helyzetnek, amely az 1913. évi XIV. t-e. alapján az ipari munkásosztály számára előállott.^ Ma tehát nem vitás kérdés többé sem a választójogi reform időpontja, sem ennek elodázhatatlan szükségessége. Az egyetlen vitás pont a reform terjedelmének mértéke. Mi azt a meggyőződést valljuk, hogy »a jelen nagy időknek és a nép által hozott áldozatoknak« nem felel meg valamely toldozott szükkörű reform, amelynek nem jogkiterjesztés a vezető gondolata, hanem az, hogy miként tartsa távol a jogoktól a tömegeket: amelv finom mérlegen aggódó félelemmel apró választói jogcímeket mérlegel, míg a tömegek félelem és mérlegelés nélkül dobják kockára életüket vagy megszokott életrendjüket. Javaslatunkban be akarjuk váltani azt a programmot, melyet gróf Esterházy Móric miniszterelnök 1917. június 21-én vallott és amelyet kormányunk teljes egészében magáévá tett: »A választói jogosultságot — 24 évre szállítván le a korhatárt, — oly jogcímekre akarjuk alapítani, hogy a választójog gyökeres, becsületes és széles terjedelmű legyen, és hogy ne kelletlenül adott részleges választójog, hanem a dolgozó és küzdő tömegekre kiterjedő, őszinte lélekkel megvalósított, teljes reform, általános ós egyenlő legyen, és a nagy kérdést nyugvópontra hozza.«
