Főrendiházi irományok, 1910. XXV. kötet • 1597-1641. sz.

Irományszámok - 1910-1605

104 1605. szám. VII. Az írni-olvasni tudás igazolása alól fel vannak mentve: a) akik legalább hat polgári osztályt vagy annak megfelelő iskolai osztályokat vé­geztek ; b) akik bármely címen összesen legalább húsz korona egyenes állami adót fizetnek. VIII. Úgy a cselekvő, mint a szenvedő választói jogot tíz évre elvesz tik, akik az állam egysége vagy magyar nemzeti jellege elleni izgatáséi-t jogerős ítélettel elítéltettek; másodízben való elítéltetós úgy az aktiv, mint a passziv választói jognak mindenkorra való elvesztését vonja maga után. IX. A szavazás nagyközségenkmt, illetve kőijegyzőségenkint, városok­ban pedig S7avazókörönkint történik. Átlag minden ezer szavazóra egy sza­vazatszedő küldöttség alakítandó. Titkos szavazás esetén a szavazás anibula­tórius bizottság által egymásután következő napon teljesítendő. Nyilt sza­vazás esetén a szavazás az egész kerületben egy napon történik. A szavazás királyi bíró ellenőrzésével foganatosítandó, a kiküldött bíró a szavazás leto­u-ól hiteles tanúsítványt állít ki. X. Az összes választási költségek, fuvar, élelmezés, zászló és jelvények eltiltatnak. XI. A képviselőjelölés a választás napja előtt öt nappal eszközlendő. XII. A szavazás titkos a törvényhatósági és rendezett tanácsú váro­sokban, a 15 000-nél nagyobb lakosságú községekben, továbbá bármely vá­lasztókerület oly községében, ahol oly ipartelep vagy bányavállalat van, mely ezernél több férfi munkást foglalkoztat. Végül oly kerületekben, ahol az írni és olvasni tudók 24 éven felüli férfilakosságának arányszáma a 60°/o-ot eléri. A kormány utasítandó, hogy amint a többi kerületekben az írni-olvasni­tndás ezt a határt eléri, terjesszen be törvényjavaslatot a titkos szavazásnak további kiterjesztésére nézve e kerületekre vonatkozólag. XII T. A névjegyzékek összeállításának es a választási eljárásnak tiszta­ságára törvényes biztosíték nyújtandó. A súlyosabb jellegű visszaélések fog­házbüntetéssel suj tandók. XIV. A bíráskodásra záros batáridő alatt külön bíróság szervezendő. Az radó" törvényben úgy az anyagi, mint az alaki jogszabályok újra lesznek megállapítandók. Az olcsó és gyors igazságszolgáltatásnak is bizto­síttatnia kell. XV. A kerületek eddigi igazságtalan beosztása kiigazítandó és a kerü­letek új beosztása a választási törvénybe iktatandó. XVI. A törvényhatósági és községi választói jogosultság újabb rendé­íz eddigi törvényeken alapul*'» választói jogosultság marad érvem Ezekből állanak a mi pontozataink «•- is tölvilágosításul teszem hozzá, hogy ezek szerint körülbelül 2.400.000 volna a választók száma.« A békés megoldás nem sikerült, és így 1913. március 4-én a szövetke­zett ellenzék pártjainak közreműködése nélkül kezdi meg a Ház az 1913. évi XIV. t.-c. javaslatának tárgyalásait. Az ellenzék rövid időre, csak ezen ülésen jelenik meg. hogy meghallgassa gróf Apponyi Albertnek a törvényjavaslatról elmondott kritikáját. Gróf Apponyi Albert beszéde annak bejelentése, hogy az általános választójogért folytatott küzdelem nem ér t mindaddig, míg a választójog gyökeres, demokratikus reformja meg nem valósul: » . . . Emeljék önök az eddigi mód szerint törvény ot, az azért még életbeléptetve D - ha életbe is léi / jiillanatig si; /. a kérdés "ább, i az lm] amellyel i Idig, mig ezt. a nyújtottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom